Annyira szép hogy belehalok... nyolcvanakárhanyadik bejegyzés...
Olyan sok
múlik
egy vörös
talicskán
ragyog az eső-
víztől
körötte fehér
csirkék.
Olyan sok
múlik
a kék
égbolton
melyet fák ágai
szabdalnak szét.
Olyan sok
múlik
az átlátszó
katéteren
mely kikandikál a
kékajkú fiú hasán.
Olyan sok
múlik
azon ki odaföntről
lenéz rá.
(William Carlos Williams - A vörös talicska)
Nem tudom hogy ez tényleg az eglsz vers, vagy ki van-e egészítve, de nagyon tetszik és annyira szép..
És íme még egy vers/idézet, az egyik Stephen King regényben találtam(Carrie). Azt hiszem ezzel választ adok arra kérdésre, hogy miért is érdemes Stephen King könyveket olvasni... : )
2. Rész 87
2.
-Veled meg mi történt? -Vékony, érdeklődő hang kérdezősködött fölötte. Egy sovány lány állt vele szemben, jóval magasabb nála. Az élet már csak ilyen idegesítően szarkasztikus hogy ma csak felhőkarcolókkal fut össze. Mindig is igazságtalannak találta hogy ő olyan alacsony termetűnek született. Miért nem lehetnek neki is hosszú, karcsú lábai?
-Te ki vagy?
-Ö, nem emlékszel rám?
-Nem.
-Évfolyamtársak vagyunk.
-Az lehetetlen...
-Pedig, de.
-O, hát akkor bocs.
Bedugta a headsetet a fülébe, és elindított egy random számot. Arra számított hogy majd békénhagyja a lány ha látja hogy nem igazán érdekli, de a két láb továbbra is ott állt előtte mozdulatlanul. Értetlenül néztett fel az illetőre, akinek az arcán olyan pimaszul boldog mosoly ült hogy úgy érezte legszívesebben fejberúgta volna. Kikapta a fülest, majd pár másodpercig még szemezett vele.
-Mi van?
-Szóval?
-Mi szóval?
-Mi történt veled?
Azóta mindig ezzel a lánnyal ment haza iskola után. Folyamatosan kereste a magyarázatot hogy mégis miért és hogyan, de végül kezdett felülkerekedni az elégedetlenségen a megszokás és a lemondás oly ismerős keserédes íze.
Könnyen szerethetőnek tűnt, bár inkább emlékeztetett egy házikedvencre mint emberre. Túlságosan barátságos és lelkes ahhoz, hogy úgy tekintsen rá mint egy diákra az iskolájából. Mindig mosolygós, mindig jókedvű, kicsit olyan mintha egy álomvilágban élne.
Persze mindig vannak jobb sorsú emberek, rajta valószínűleg 70 évesen sem fognak meglátszani az élet keserves jelei. Friss és üde öreganyó lesz, akinek nem kellett annyit dolgoznia a boldogságért.
***
Javítás 86.
Szóvall, kijavítottam az első részt.. nagyjából. Így máris több kedvem van folytatni a sztorit. Némileg értékelhetőbb lett azt hiszem. : )
Idézetek Imádom Jeff Abottot
*Szerelmes beléd. Vagyis érez valamit irántad, amiről azt hiszi, hogy szerelem. A szenvedély, a harag, a vágyakozás és a tökéletes sutaság szerencsétlen keverékét.
*Furcsa, hogy egy gyermek mennyire felerősíti a késztetést, hogy jobb ember legyen valaki.
*A szeretet már nem szeretet, ha feltételekhez kötött.
*Ilyen lenne a paranoia? Bizonyosság, hogy mindenki az embert fixírozza, mindenki tudja, hogy kicsoda, mindenki utánanyúl, hogy megállítsa és a sötétbe rántsa? Féreg, ami belülről falja fel elevenen.
*Én is pont azt csináltam, amit te – mondta a lány. – Kisétáltam az életemből. Kívül helyeztem magam a világon.
*Tökélyre fejlesztettem már a magány művészetét.
*A kellett volnák egyenes úton vezetnek az őrületbe.
A kedvencemet sajnos nem találtam meg online, viszont fejbúl meg nem tudom, ha valaki olvassa a sokk c. kötetét, meg fogja találni amikor eljut odáig hogy a volt FBI ügynökünk meglátogatja a kislányát. A lány le akarja tépni az arcát, és nagyon jól és pszichopata módon van megfogalmazva(szerintem) csak elfelejtettem kiírni, szóvall, nagyon örülnék ha valaki elküldené.... :/
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum