6. Jelenet2014.04.05. 13:09, Shoe
A vörösen csillogó tulipán
Jobb karommal megragadtam a szörnyeteg fejét, és egy erőteljes lendítéssel előre rántottam. A hátára puffant, pár röpke pillanatig tétlenül fetrengett, pont annyi időt nyertem hogy Yilan a testemet uralva fölkeljen a földről és felkészüljön a harcra. A rémség fölpattant, olyan gyorsasággal tűnt el a szemem elől mintha teleportált volna. A körvonalai elhomályosultak, megremegett alattam a talaj. Hallottam a lihegést a hátam mögül, a fogak csikorgatását. Fölugrottam, talán több méter magasra emlekedhettem. Egy darabig a testem mintha lebegett volna, csak meredtem magam elé, a földről rámtekintő vérszomlyas fenevadra, aki alatt egyre nagyobb rezgéshullámok mutatkoztak. A nyirkos talajban apró járatok keletkezhettek, amik most sokkal inkább kivehetőek voltak, mivel pár centis kiemelkedések keletkeztek, mintha vakondjárta terep lenne. Hirtelen kígyók tömkelege csapott föl a mélységből, hatalmas üreg keletkezett. Ekkor kezdett zuhanni a testem. Fejjel lefelé fordultam, a szemeimet az ő szemeibe szegezve, a karomat kinyújtva. Ujjaimmal megragadtam a koponyáját. Éreztem ahogy a csont csaknem összeroppant a tenyeremben. Belezúdultunk az üregbe. A több száz kígyó fölkúszott a vadra, ami ezáltal tehetetlenné vált. Állkapcsukat kiakasztva, hatalmas méregfogaikat belemélyesztették áldozatukba és szétcibálták a haldokló teremtményt, aminek reakciója egy hatalmas sípoló, vonyító hang volt.
Azonban itt még nem volt vége a történetnek. A kígyóktól alig mozdulni bíró összeszedte minden erejét, fölugrott, és nekünk rohant. A száját hatalmas tárotta, úgy tűnt hogy a fejemet vette célpontba.
Sok-sok éles, vértől csöpögő foga rettentő ilyedtséggel töltött el. Valahol éreztem hogy Yilan sem kívánkozik a metszőként szolgáló fogak közé. Elképzeltem hogy milyen könnyedén le tudná harapni a karomat, vagy akár ha csak véletlenül is, de egy-két ujjamat ott tudnám hagyni. Épphogy csak hozzáérnék, ő összezárná az állkapcsait és egyszerűen lesiklanának az ujjperceim. Leválnának törékeny kezemről.
Nakahy hátraugrott, ki a mélyből, ami ekkor fekete lyukként mintha mindent magábaszippantana, bezárult. A puha talajban még pár pillanatig mocorgás volt észlelhető, majd mintha túl sok vízhez jutott volna a föld, vér csapódott ki a felszínre, és csurgott végig mint egy apró kis patak, ami utat tör magának a kavicsok között.
***
Eközben egy fekete madár rikácsolva szállt el az égen, a Suttogók erdeje felett. Tollai kopott csillogással verdestek.
Az erdő nyugtalanító morgást, dübörgést hallattatott. Valami irtózatos kelhetett életre hosszan tartó nyugalmas álmából.
-Melyik a kedvenc virágod?
-A vörös tulipán?
-Ó, itt van ugyan az ágyás de, hhh kár hogy csak később fog nyílni. Szeretnél valamilyen másik virágot?
-Én tudok tulipánt csinálni.
-Tényleg? -Döbent érdeklődéssel nézett a nő.
A kislány rátette aprócska kezét a nyirkos földre, pár pillanatig öszpontosított, majd elemelte onnan a tenyerét. Egy kis hajtás jelent meg, ami lassanként nőni kezdett, majd egyre jobban feltörekvett végül kinyílt, piros szirmait szétfeszítette. A napfény kellemesen ragyogott rajta.
A nő elképedve szemlélte az eseményeket, majd riadtan pillantott a szőke hajú gyermekre.
-Ezt meg mégis hogy csináltad?
-Nem tudom. De mindig olyan hamar meghal.
A virág fonynadni kezdett, pár pillanaton belül már nem maradt belőle más csak egy száraz, barnás csonk.
-Olyan szomorú. Inkább abbahagyom, nem akarom megölni őket. Én senkit se, akarok bántani. -Bágyadtan nézett vissza az eddig mosolygó nőre, aki most riadtan föltápászkodott, és indulni készült.
-Maradj itt, rendben, mindjárt visszajövök!
-De.
-Semmi baj, mindjárt visszajövök. -Visszaguggolt, és leszakított egy a közelben lévő lila szirmú növényt. Rengeteg volt belőle azon a kis mezőn.- Tessék, ez ajándék. Csak várj itt egy kicsit!
-Rendben van.
Nem sokkal később egy hatalmas, ilyesztő alak jelent meg, mögötte kullogott a nő. A kislány kicsit megszeppenve vizslatta végig a morcos férfit, és a mellette álló szigorú képű pókháló hajú bácsit. Kicsit megilyedt.
-Szia kislány.
-Csókolom.
-Meg tudnád nekem mutatni azt amit ennek a néninek az előbb?
-Az előbb? -Még mindig a lila virágot szorongatta, majd az idős férfi bólintására egyik kezét gyanútlanul az ágyásra tette. Helyén nemsokára megjelent az előzőhöz hasonló, piros virág.
Az ember most mégkomorabb arcot vágott, intett a mögötte álló nagydarabnak, aki keményen megragadta a kislány karját. A virág elszáradt, a kislány rémülten kiáltott föl.
Vérfagyasztó vonyítás hangja száll az éjszakában. Vöröslő folyadék csurog végig a fapadlón. Egy középkorú férfi sikolt föl fájdalmában.
A kislány a sarokban ül, lábait fölhúzva, szőke göndör fürtjeibe beletapadt a vér. Szája sarkában fölfelé kunkorodó mosoly jelenik meg.
A férfi arcára kiül a rettegés, nyöszörögve kúszik odébb a sarokban kuporgótól. A teremből mindenki kimenekült, dermesztő némaság ülepedett le. Csak a nyűszítések zaja száll a sötét éjszakában.
-Szeretem ezt az időszakot. Ilyenkor korán sötétedik. Hosszabbak az éjjelek. Rövidülnek a nappalok.
A lány föláll, kikerüli az egyre terjengő vértócsát és odasétál az illetőhöz. Léptei halk cuppogással hatnak. Alig lehet több 12 évesnél. Alacsony termetű, vékonyka, gyermeteg alakja aranyos látszattal ruházza fel. Kék szemei felcsillannak ahogy fölényesen a szenvedő alakra pillant. Leguggol hozzá, és ujjával a borostás arcot nyomogatja.
-Szeretem a sötétséget. A feketét. És a tulipánokat. Miért félnek annyira az emberek a sötéttől?
-Kérlek! -Üreges tekintettel mered a vérben fürdőre, a férfi könyörgőn néz fel rá, a szemei mindent elárulnak.
Majd vékonyka ujját elemeli, belemártja a vörös váladékba és egy aprócska tulipánt rajzol a padlóra. Apró, pirosan csillogó tulipánt.
Arca elkomorul, a szájjához emeli kezét, ajkaira rátapad, és vörösre festi a vér. Majd a férfi gyomra felé nyúl. Ujjai egy pillanatra megfeszülnek, később ismét ellazulnak, és lágyan, nagyon lassan belenyúl a felhasított sebbe. Halk cuppanás hallatszik ahogy a a száraz, törékeny kéz behatol a nyálkás, sikamlós testbe. Érdeklődő arccal tekint az előtte heverőre, aki a fájdalomtól elájul.
Sóhajt egy nagyot és kihúzza a kezét. Szinte könyökig vörös lett.
-Olyan gyengék, mind olyan gyengék és esetlenek...
Lefekszik az alak mellé, arcával az arc felé. Rideg, kihalt tekintet mered vissza rá.
-Szép álmokat.
|
Te jóságos grimm ez ez ez eeezzz annyira!!! Huuuu de zsíír *--* Pszichopata, elvont, ijesztő, izgalmas aaah mi kell még?:0 azt hiszem bírom ezt a kislányt....:D Hamar írd meg a kövit!!