Két évvel ez előtt vette kezdetét a sorozatos mészárlás. Az ismerőseim sorra haltak meg, különféle rejtélyes esetek alapján. Volt aki öngyilkos lett, mert valamilyen oknál fogva megőrült. Őrületbe kergette őket valami. Vagy valaki. A többieket megölték, balesetet szenvedtek. Furcsa baleseteket. Autós elgázolás, tőrbe zúgás, véletlenszerű leesés valamelyik emeletről. Valami különös dolog történik körülöttem.
Magányos vagyok. Nem merek ismerkedni. Félek hogy történik valami. Valami olyasmi amire egyáltalán nem számítok. Lényegtelen hogy hogyan, de valamilyen úton-módon mindig van egy megoldás. Lehetőség arra hogy idő előtt véget érjen az életed. Talán ez az én keresztem. Ez a bűntetésem.
A gimnázium első fél éve remek volt. Az életem kezdett jó irányba haladni. Az éjszaka már nem volt olyan félelmetes. Az újonnan szerzett barátaim mindenben segítettek. Mígnem mindent elvesztettem.
Antony meghalt balesetben. Elgázolta egy busz. Nem nézett körbe amikor átment az úttesten, és a szemem láttára roncsolódott szét a napfényes délután. Leia fölakasztotta magát. Anya főzés közben megcsúszott és belezuhant a konyhakésbe. Apa leesett a 7. emeletről a konferenciája után. Noémi elvágta a karját egy összetört üvegdarabbal. Sebastion kitörte a nyakát. Annie-t megerőszakolták az utcán. Belehalt. Mona ezt követően vízbefolytotta magát.
Mindenütt vér, és szenvedés. Az ismerőseim mindezek előtt kezdtek furcsán viselkedni. Eleinte még csak meséltek nekem a velük történő dolgokról, majd nem álltak szóba velem. Mindegyikükön látszott a félelem. Ugyan az a riadtság, amit én is éreztem. Mély depresszióba zuhantak, de akárhogyan próbáltam segíteni rajtuk, az egyre csak rontott a helyzeten.
Félek. Amint az éjszaka leszáll, minden fény kialszik, eltűnik belőlem. Amint lemegy a nap, midnent elborít a sötétség. A szobám komor, és csöndes. Csak a füleben zúgó sípolást, és lüktető hangokat hallom, amelyek egyre erősödő vízgyűrűkként hatnak a szervezetemre, akárcsak egy csendes tóra. Egyre nagyobbak és szélesebbek. Egyre több- és több keletkezik. Zaklatottnak érzem magam. A szemeimet lehúnyom, úgy érzem egyszerre lassul le a szervezetem és gyorsul fel körülöttem minden. A pulzáló hang egyre mélyebb és erősebb. A gyűrűk gyakoribbak, sűrűbben keletkeznek. Mígnem mindegyik eltűnik és elvész a hatalmas semiben, ahogyan felkel a nap, és első sugarai megnyitják az utat a fény felé.

Egy újabb rémálom köszöntött. Csak álltam és vártam, hogy végre ismét bezuhanjak a sötétségbe. Hogy magávalragadjon a zavart őrület. Egy szörnyeteg éles karmait láttam, amiket vörösen izzó váladék lepett be. A folyékony valami édeskés szagot árasztott magából. Friss hús illatát éreztem az orromban, amit tüdőm mélyen magába szippantott. Az arcom semmit mondón néz maga elé, a kezeim mindössze emberi végtagok. Akkor most mégis mi történt? Hirtelen az én körmömön termett a vér, ami lassacskán ellepett mindent. A ruhámon egyre csak sokasodó pecsétek jelentek meg, és árasztották el a mellkasomat. A karomat valami megsebezte, maró érzés fogja el, majd lezsibbad. Egy vértócsában ácsorgok, és süllyedek lefelé. Összeesem, a lábaim nem engedelmeskednek, nem tudok elmenekülni. A sötétség magával ránt, elsüllyedek a pocsolyában, majd gyászos fátyolként fónódik körbe körülöttem a fekete éjszaka.
Fekete, minden fekete és vörös. Mi ez az egész?? Egy bárban találom magam, ahol csak úgy cikáznak a fények. A pultos fickó kedvesen mosolyog rám, de tudom hogy nem ártatlanok a szándékai, a fejébe látok, hirtelen jelenik meg előttem a kép, amint a közelben lévő hotel egyik szobájában, az ágyradönt, és megkezdi élvezetét. A gondolatfoszlány gyorsan el is illan, fölállok és fizetés nélkül elsurranok amíg nem figyel, az alkohol a kezemben maradt, de nem foglalkozom vele. Egy mosolygós lány jelenik meg előttem, beleszürcsölgetek az italba. A lány megragadja a karomat és magával ránt, nem tudom mi ez, de megyek utána, próbálok vele lépést tartani.
A pohár kiesik a kezemből és apró szilánkokra törik, amikből pár felpattogzik és beleáll a lábamba. Az engem szorongató kéz eldeformálódik, és átvált a nemrégiben látott vérmes mancsokra. A bőre érdes, sötétzöld, és kékes fekete keveréke, a karmait belevájja a húsomba, a bőröm alól apró, majd egyre növekvő vérgömbök bukkanak fel.
Egy irdatlan szörnyeteg arca vigyorog a képembe. A nyelve kiöltve, a szemei tágra nyitva, pupillája olyan mint a macskáké, egy vékony szál, a szivárványhártya pedig sárgásan villog.
Fölriadok.

***

A tüdőm megremeg. A levegővétel egyre nehezebb és nehezebb. Itt ülök a számítógép előtt, csak mélán bámulom a monitor képernyőjét. Minden olyan rezzenéstelen. Olyan csöndes. Majd beleőrülök. Talán semmi sem fog megváltozni. Minden marad úgy, ahogy van.
A figyelmem az asztalon lévő magányos ceruzára terelődik. Mutatóujjammal görgetni kezdem jobbra-balra. A szememmel követem a mozgását, majd a látvány kissé elhomályosul. A semmibe meredek. Elbambulok.
Érzem hogy a szemeim megtelnek könnyekkel. A sírás kerülget. Az arcom fölforrósodik, az orrom bedugul, mindjárt sírva fakadok.
A ház üres, már régóta az. Nem jön ide senki.
De valaki, valaki vagy valami mégis itt van. A közelben. Figyelnek. A testemre ránehezedő tekintet tőrként hatol a szívemig amibe belenyilal egy erős, szúró fájdalom.
A folyamatos stressz hatására kezdek lebetegedni. A szervezetem jelezni akar valamit, tudatosul bennem hogy ez így nem mehet tovább. Kezemmel a mellkasomhoz kapok, megszorongatom a pulcsimat, de mindez nem ér semmit. Elfekszek a hiteg padlón. Minden olyan csendes. Olyan hátborzongatóan halgatag.
Egy darabig visszatartom a lélegzetem. Félrenyelem a nyálamat és rohamos köhögésbe kezdek. Az alattunk lakóknál házi buli van. Kezd felerősödni a zene. Egy idő után már nem hallom a köhögésemet, csak a fulldoklást érzem, a torkomban csikiző valamit, a tüdőmet szétfeszítő öklendezéseket, a levegő után való kapkodást.
Föltápászkodok, próbálok megnyugodni. Nem történt semmi, mindössze félrenyeltem. Ennyi az egész. A zene dübörög a padlón, a fülembe is belevájja magát. A gyors ritmusa ellenére én úgy érzem hogy körülöttem minden kezd lelassulni. Fölállok, és a szekrény felé ballagok.
Vajon mi történne ha lemennék? Még mindig figyelnek? Valaki itt van. Itt van a közelben. Leveszem a pizsamát, és belebújok egy fekete, flitteres koktélruhába, majd a magassarkúmba és elindulok lefelé. Bezárom az ajtót, bár tudom hogy nincs értelme. Bármikor betörhetnének a lakásba. Semmit sem számítana.
A lépcsőház üres. Itt kint sokkal jobban lehet hallani az amúgy is hangos zenét. A szomszédokat nem nagyon zavarja, többnyire fiatalok és középkorúak, akik ilyenkor még dolgoznak, vagy máshol töltik az éjszakát. Ritka napok azok amikor itt vannak.
Lecammogok a lépcsőn, ahol meglátom a rövidke sort. Az emberek valószínüleg arra várnak hogy beférjenek. Nincsenek kint sokan, többnyire mindenkit be szoktak engedni. Előre megyek, és jobban szemügyre veszem a dolgokat. Félek. Még sosem mentem egyedül szórakozni.
Az ajtónál egy nagy darab pasas vár, aki végigméricskéli tekintetével az egész testemet.
-Szia édes.
-Szia. -Mondom kissé zavarodottan.
-Hány éves vagy?
-Tizenkilenc.
Fölvonja a szemöldökét majd elmosolyodik. Kitárja a karját, jelezve hogy menjek nyugodtan előre. Viszonzom a kedvességét és én is rámosolygok.
A ruha megtette a hatását. Csak ki kellett egy kicsit csípnem magam és kész is a VIP belépőm.
A lakásban mindenütt tombolnak a fények, mintha valami bárban lennék, diszkógömb világítja meg a sötét helyiségeket. Elvegyülök a tömegben. Senkit sem ismerek. Nem is tudom hogy miért jöttem ide. Elég régen voltam közösségben, ráadásul bulizni se nagyon járok.
Látom pár osztálytársamat akik meglepetten néznek végig rajtam, az arcukra van írva a mondat hogy "hú, nem hittem volna hogy ilyen jól néz ki a bige". Lesütöm a szemem és tovább haladok. Páran rámköszönnek, vadidegen alakok. A konyhába megyek, ahol kiszolgálnak, kérnem sem kell, kibontanak egy üveg sört, de előtte igyak egy kis tequila-t. No meg persze jöhet pár feles is, utána csúszik majd a pija.
-Van egy olyan enyhe érzésem hogy le akarsz itatni.
-Tényleg? Miért?
-Hát nem is tudom. -Forgatom meg a szemeimet. Egy darabig még üldögélek ott az illetővel, ledöntöm a feleseket aztán fogom a sörömet és tovább lépek. A fiú utánam szól, de nem érdekel különösebben.
Hamarosan kezd hatni a szervezetemre az alkohol. A színek élénkebbek, kicsit szédülök, a lábaim lendületesebben mozognak, minden olyan gyors, elmosódnak a mozdulatok, de a vonalak erőteljesek. Mosolygok. Ez hiányzott nekem!
Lehuppanok a kanapéra két ember közé, jót dumálunk, majd egy srác felkér táncolni. Valami nagyon kapós szám megy, gondoltam miért is ne?
-Dany vagyok!
-Oh, király, én Marie!
-Szép. Jól érzed magad?
-Mondhatni. Igen, jól.
-Jól van akkor. Gyere, menjünk középre.
Megragadja a csuklómat és magával húz, az emberek közé, a tömeg kellős közepébe ahonnan nincsen kiút. Egy pillanatra bevillan a kép az álmomból. A kéz eltorzul, majd nyálkás váladékként csöpög le róla a földre áldozatainak vére. Nem tartott sokáig, csak egy szempillantás volt és elmúlt.
Táncolni kezdünk. A csípőm magától mozog, néha-néha belesimítok a hajamba, és eltűröm a frufrum. Daniel keze a derekamra simul, szinte egymáshoz tapadunk, mondhatni olyan voltam mint egy gettókurva. Nyomulós, szexi, és nagyon jól ráztam. Egy-egy erős dallamnál legugoltam, inogtam, vonaglottam, belekapaszkodtam a nyakába és hozzásimultam. A keze lejjebb csúszott, egészen a fenekemig, de nem zavart. Nem is foglalkoztam vele.
Túlságosan részeg voltam.
Amikor romantikus számra váltottak, lassúzni akart, de nem voltam rá hajlandó, szóval elhúzódtam tőle és utat törtem az emberek között. Visszaültem a kanapéra, és szétterpeszkedtem rajta. Daniel egyszer csak megjelent mellettem.
-Fenébe, pedig azt hittem már hogy sikerült lerázzalak.
-Tévedtél. -Kacsint rám, a szája sarkában kacéran vigyorog. Kicsit irritáló.
-Rendes lánynak tűnsz, még sosem láttalak itt.
-Oh, miért, te visszatérő vendég vagy?
-Így is fogalmazhatunk.
-Fejtsd ki kérlek bővebben.
-Enyém a lakás.
-Oh, Óóóh! Hát, örülök, klassz bulit csaptál! Tényleg! Remek! Nagyszerű. -Mondom talán túlságosan is bizonygatva hogy jó a buli. Elbizonytalanodtam. Nagyon remélem hogy a belépőm ára nem egy rövidke hancúr a házigazdával.
-Aha, jól van. -Átkarol.
-Neeee, ölelgess! Nem szeretem a testi közelséget.
-Az előbb nem így tűnt.
-Ezt meg hogy érted? -Hülye kérdés. Azt hiszem egyáltalán nem vagyok normális. Mondjuk ilyen részeg állapotban nem is olyan meglepő.
-Hát a táncparketten. Elég durván nyomtad.
-Oh, tényleg?
-Tényleg.
-Az, szerintem csak azért volt mert túl... túlontúl sokat ittam. Vagy is hát nem, nem igazán. Nem tudom. -Kezd letompulni az agyam.
-Hm, na jó, gyere!
Föláll, megfogja a kezemet és fölsegít.
-Hova?
-Szobába.
-Mi van? Oh, nemnemnemnem! Én veled nem! Nem szexelek csak úgy.
-Öh, mi?
-Nem hallottad, nem fekszek le veled. Lehet hogy részeg vagyok de azért még nem ment el a józan eszem.
-Nem állt szándékomban megdönteni.
-Oh, igazán?
-Igazán.
-Jah jó akkor mehetünk.
-Jézusom, téged könnyedén rá lehet venni a dolgokra.
-Ez nem igaz. -Vagy mégis...
-De bizony hogy igaz.
Egyik oztálytársam jött oda hozzám, nagyot köszönt és nevetett egyet, nem tudom mi üttt belé, eddig még nem szólt hozzám egyszer sem.
-Marie!! Mizujs? Hogy kicsípted magad!
-Ő, szia, ismerlek?
-Rod vagyok, az osztálytársad. Miért relytegetted eddig magad előttünk? Senki sem gondolta hogy az a visszahúzódó mackópulcsis lány egy ilyen bombázó!
-Miről hadobálsz itt nekem össze?
-Ismered? -Fordul felém Daniel.
-Nem én!
-Akkor menjünk.
-Hé, várjatok, hová mentek?
-Pápá! -Integetek neki bambán, majd becsapódik előttem az ajtó. Korom sötét van, alig látok valamit. Kissé megijedek, a szívbajt hozta rám ez a srác. Kattan egyet a zár, és beljebb megyünk.
-M-mi az? Miért zártad be az ajtót?
-Semmi, semmi.
-Akkor mit keresek én itt?
-Nem nagyon ellenkeztél az ellen hoyg ide gyere. Ülj csak le az ágyra! Ne aggódj nem támadlak le. Még... -Ez az utolsó szó valahogy elsiklott a fülem mellett, nem voltam képes feldolgozni a történteket. Pedig olyan egyértelmű.
-Ajánlom is. Mertt, tanultam önvédelmet. Igen! És mesterszinten űzöm. Szóval.
-Mesterszinten.
-Igen. Tehát jobb ha tudod, hogy nemmm érdemes velem packázni.
-Hűha! Nem próbálkozom ígérem.
-Jó van.
Egy ideig néma csönd ülepszik le. Csak nézzük egymást. A szesz már kezd kiszállni a fejemből.
-Mi az?
-Várunk.
-Mire?
A srác csak elmosolyodik. Ugyan így is alig látok valamit a szobában, de most mintha minden egyre beszürkülne. Fekete aura jelenik meg a falakon, és ölel körül minket. Az előttem ülő is egyre elsötétül, közelebb hajol, a szemei élesen csillannak meg ahogy száját az ajkaimra tapasztja. Kiráz a hideg.
Tudom mi ez, ismerem ezt az érzést. Valami van itt. Itt közvetlenül a közelünkben, és figyel. Eltolom magamtól. Mélybarna szemei tökéletesen ledermesztenek, ahogy belenézek mozdulatlanná válok és megfagy bennem a vér. A fogai kivillannak, ilyesztően éles szemfogai belemélyednek az alsó ajkába, és megtépik egy kicsit.
-Tudom hogy azt mondtam nem próbálkozom, de olyan elragadó vagy, hogy elég nehezmre esik visszafogni magam.
Ujjai a combomra simultak és lágyan végigvonaglottak rajta majd vissza.
-Azért, próbáld meg rendben? -El akarom tolni magamtól, de nem megy. A kéz hirtelen átmosódott a nemrégiben megálmodott véres karmú manccsá. Megijedtem. Csak egy pillantás alatt eltűnt az egész. A rücskös és ráncos bőrfelület, a karmokra rátapadt vörösen izzó vér, már mind semmivé foszlott és ismét a lábamat taperoló fiú kezévé vált.
Fölkapcsolta a kislámpát, kicsit megijedtem, azt hittem az arca is valami rémséggé válik és gyorsan összezártam a szemeimet, amire elnevette magát.
-Daniel részeg vagy.
-Ennyire nem kell félni tőlem, nem bántalak. Nem ez lesz az első ugye?
Kinyitom a szemeimet, kicsit megnyugszom, de a szívem most is hevesen kalapál. Talán ami most történik velem fele olyan jó sincs mint a szörnyű látomások amik gyötörnek.
Elpirulok, zavarban vagyok, mivel még sosem voltam semmiféle szexuális kapcsoaltban senkivel, aminek a főbb oka az volt hogy nem mertem senkinek se a közelébe menni. Megilyedek. Csak most fogtam föl ami körülöttem történik.
A fiú ismét elneveti magát.
-Vagy igen? Na ne mondd már komolyan!
A fejemmel nemet intek, ilyenkor elhalkul és lejjebb tekint a melleimet méricskéli, a tekintete mindent elárul, a mozdulatai meg annál inkább. Amikor a keze fölfelé siklik megragadom, és komoran annyit mondok 'hagyd abba!'.
Nyugalom. Ilyenkor csak légy teljesen higgadt. Nem fog történni semmi rossz. Keménynek és elutasítónak kell lenni.