Tegnap átmentem Zs-hez(egyik legjobb barátnőm). Nagyon fura volt. Talán még sosem éreztem magamat így. Olyan volt, minta minden egyszerűen csak kiszállna belőlem. Legszívesebben sírtam volna, de nem tettem. Nem akartam kínos helyzetbe hozni, és mivel mostanában meglepően sokat nyafogok neki ezért sem mertem. Nem akartam szegénynek az idegeire menni. De ez egyáltalán nem volt rossz. Sőt. Csak hallgatta ahogy ontom ki magamból az idegességet, ahogy elrinyálom neki hogy már megint miért cseszegettek egész álló nap, és hogy már nagyon elegem van ebből, és bólogatott és tudom hogy teljesen megért mert ő is volt már hasonló helyzetben és elmeséltük egymásnak a legröhejesebb sztorikat, azt hogy mennyire szerencsétlenek vagyunk, és hogy gyakran érettebben viselkedünk a saját szüleinknél.

Nem mondanám hogy az a fajta ember vagyok aki hamar fölkapja a vizet. Amikor panaszkodom a barátaimnak azt is akkora hévvel teszem, de közben magamban teljesen le vagyok csillapodva. Furcsa.

Most sem volt másképp. De valahogy úgy éreztem hogy szép lassan megnyugszom. A nap folyamán levetkőztem minden rossz érzést ami bennem volt, csak olyan mélyen hogy nem vettem észre. Különös nem? Néha magunk sem vagyunk tisztában azzal hogy valójában milyen szörnyen érezzük magunkat a bőrünkben, és hogy milyen könnyedén meg tudnánk szabadulni ettől.

Szóval köszönöm a tegnapot, nagyon jól éreztem magam, és örülök hogy ilyen barátaim vannak, és hogy sikerült túllibbennem egy ilyen rossz időszakon, még ha csak egy rövid időre is. Talán holnap ismét ugyanúgy fogom érezni magam, de jelenleg minden rendben van, még ha körülöttem nem is olyan fényes az élet.

Annyi mindent sikerült megbeszélnünk, azt hogy mik azok amik aggasztanak minket. Még ha nem is érezzük úgy, ahogy beszélgetünk róla rájövünk hogy valójában mégis.

Nem tudom hogy érthetően fogalmaztam-e. A lényeg végül is az hogy én értsem, csak nehezen fogalmazódik meg bennem az amit amúgy magammal tök lazán le tudok tárgyalni.

Furcsa kimondani a dolgokat úgy ahogy szeretnénk. Mintha amint szavakká formálódna elfelejteném azt amit a fejemben végiggondoltam, és valami teljesen érthetetlen dolog csúszna ki a számon.

Ezt érzem mindig amikor komolyan beszélnék valakivel.

Amikor rátalálok ezekre az életérzés számokra...

Megint elkezdtem nézni a Méz és lóhere c. animét, és annyira ahw. Imádom, annyira jó, és olyan szép és vicces és mégis akkora életigazságok és könnyfakasztó megszólalások vannak benne.

"Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét."

(Ady endre)

Istenkirály hétvégét hagytam magam mögött. Nagyon rég éreztem már magamat ilyen rettenetesen jól! Csütörtökön lementünk egyik haveromhoz a legjobb barátnőmmel diáknapra, vagyis hát a diáknap pénteken volt demi gondoltuk hogy egy nappal előtte odamegyünk mert úgy a jó, kocsikaázunk, körbejárjuk a várost meg ilyenek, az anyukája levitt minket.

Az iskolában összesen van 29 lány, szóval eléggé fiú suli jellege van, amint beléptünk az épületben megtapsolak minket lányokat és most kezdett el nagyon fájni a szívem de fantasztikus na mindegy...

Szóval a lényeg az volt hogy nagyon örültek nekünk :D

A buli isteni volt, főleg a péntek, 5kor már legurítottam 4 felest, amiből amúgy semmit nem áreztem mivel előtte nagyon jót bezabáltunk, azt tudom hogy 7-kor mi hárman a barátnőmmel meg egy másik csávesszal már eléggé jó állapotban fogadtruk a többieket akikért a barátunk elment, és húú nagyon király volt :D

Úgy gondoltam hogy tök részletesen leírom az egész 3 napot de nem, most nincs hozzá kedvem és nagyon szúr a szívem szóval azt hiszem ezt későbbre halasztom.. :d Legyen elég annyi hogy nagyon jól éreztem magam, és olyan mintha nyáriszünetből jöttem volna visdsza a suliba és egyszerűen fantazstikus volt és már nagyon várom a nyarat. Nyár illat van mindenütt, nyár hangulat van, nyár számokkal, nyár lélegzettel a tüdőmben és nagyon jól esik. Ennek most jónak kell lennie!

Úgy ennék már dinnyét...