Ma jöttem haza a Miskolci Filmfesztiválról és egyszerűen isteni volt. Sajnálom hogy nem tudtam a végéig maradni, csak erre a hétvégére. Nagyon klassz filmeket adtak le, és a filmzenék is rettentően jók voltak, egyszerűen mámorító volt ez az egész. Sok különböző és érdekes előadással és azok rendezőivel is találkozhattam, lehetett kérdéseket föltenni amikre szívesen válaszoltak és az alkalmazottak is nagyon kedvesek voltak.

A legkedvencebb kedvenc az a "Parador Húngaro"c. film volt, amit egy féligmeddig kolumbiai félig magyar nemzedékű férfi rendezett és ő is szereplője volt a történetnek. Tulajdonképpen a magyarság létéről szólt, és annyira megragadó és elképesztő volt hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. A film végén úgy éreztem hogy meg kell ölelnem ezt az embert, és meg is tettem..xd Elég idiótán nézhetett ki mert há milyen már hogy egy random ember odajön hozzád és megölel mert tetszett neki a film... Fura...xd

nam indegy. szóval nem bírtam magammal és mivel nem tudott olyan jól magyarul(egy picit azért beszélt, a filmben is) ezért angolul próbálkoztam de olyan izgatott voltam hogy össze-vissza dadogtam érthetetlenül, azért végül siekrült kiböknöm hogy adhatok-e egy ölelést neki amire csak mosolyogva rábólintott és tényleg nagyon rendes volt. Eleintem eglepődött amikor odamentem hozzá, gondolom már csak azért is mert elég fiatal vagyok és talán arra számítotth ogy az idősebb közeget jobban megfogja majd a film mint a korombelieket.

Tegnap(csütörtökön) valamiért elfogott a félelem. Teljesen rosszul voltam, fizikailagé s lelkileg is, de most beszélek először a lelki rosszul létről. Nem a szokásos világfájdalmamról fogok írni.

Az egyik barátnőmmel voltam valami sportcsarnokban mert meg kellett beszélnie valamit az edzőjével, így elkisértem és egyótt lógtunk, brungáztunk. Közben rendesen rámtört a... hát, az élettől való félelem. Próbáltam elhessegetni a gondolatokat, és ez most elég idiótán is hangzik, de nem ment. Nem mutattam meg smemi, de rettenetesen éreztem magam. Hirtelen úgy éreztem hogy bármi megtörténhet. Azért rimánkodtam magamban hog el ne csapjon minket egy kocsi, közen majdnem nekimentem hazafelé egy fekete autónak mert egy balf*sz vagyok. Nem bajj!

No mindegy. Aztán a nap hátralévő részében végig rajtam volt a pánik, ami egyrei nkább kiterjeszkedett, mígnem addig amíg elindultunk haza. Háromnegyed 8-kor kezdtünk el készülődni hogy 8-ra otthon legyek és már rég sötét volt, elkísért a kutyájával hogy ne egyeüdl keljen a  nyomorék városunk nyomorék kis utcáin mászkálnom a sötétben! Ami általában nem nagyon zavarm ertj öttem már haza fél 1-kor és meglepő módon nem lett skülönösebb bajom azon kívül hogy leszólítgattak vagy 5-en az útbaeső kocsmánál. Mindegy is, most nem ez a lényeg. Féltem. Attól féltem hogy egyszer csak, nem is tudom valaki betámad minket ami ilyenkor általános félelem főleg ha kivilágítatlan terepen mész a susnyás mellett de, ez valahogy olyan más volt.Nem sűrűn ilyedek meg de ez most ezen ritka pillanatok egyike volt. És indokolatlan. Még otthon is halálfélelemben voltam, sokáig ledermedt a lelkem.

Nagy eséllyel ez lehetett az oka első tömeggyilkos álmomnak is. Többször is előfordult már hogy öletem álmomban, de akkor csak olyanokat akik a szeretteimet bántották, vagy engem próbáltak kinyírni, és védekezésképpen véletlenül kinyiffantottam őket.

Ez azonban más volt. Vagy is valamiylen szinten nem, mert ez is védekezésképpen funkcionált hogy ne gyilkoljanak le, de az álmomban teljesen elszállt az agyam, és mint amikor a filmekben valaki eszeveszettük ordibálja döfködi a minibicskát a már rég halott illetőbe, na én is pont ilyen voltam, csak gyorsabb és több áldozattal végeztem mint egy nyomorult.

Az egész valahogy úgyi ndult hogy valami drogdílerhez mentünk el valakivel, akit elvileg már nagoyn régóta ismertem és drogos voltam. Ami nem értem honnan jött mert soha életemben még egy vicces cigit sem szívtam el és nem is nagyon érdekel a téma, de a tudatalattim éjszakai üzemmódba kapcsolt ahol mint kiderült egy teljesen más világban élek.

Többen is voltunk, olyan ovlt mint valami gyülekezet, vagyi nkább mint egy baráti összejövetel, viszont az árus, vagy minek hívják ilyesztően és mindenttudón mosolygott, és beszámolt nekünk arról hogy meg akarják ölni és hogy mostmár minket is, ami meglepő módon egész idáig nem zavarta az embereket, sőt mintha tudtuk volna az egészet csak valami felvilágosításra jöttünk volna. Odaadta a port és mindenkinek a kezébe noymott valami derékszögű vonalzó szerűséget amit erősen megmarkoltam mikor dörömböltek az ajtón, és hirtelen ebből a vonalzóból egy konyhai kés lett, amolyan minibicska szerű de mégsem az.. na midnegy. Azth iszem egyik osztálytársam, P. vagy H. ragadta ki a kezemből hogy ne úgy fogjam mert azt hiszik majd hogy bántani akarom őekté s fenyegetésnek fogják venni. Ezek a valamikor amikor berontottak az ajtón eleinte valami fural ények votlak, elfolytak és nem tuodm leírni hogy hogy néztek ki csak nem emberek és ennyi. Aztán mégis emberekké változtak és a kezükben nekik is vonalzó volt viszont ők erőteljesen szorongatták. Erre csak annyit mondtam a barátnőmnek hogy hát nagyon úgy tűnik hogy ők is bántani akarnak minket. Kikaptam a kezéből a kést mindneki közeledett felénk. Egy üres térben küzdöttünk de mindenkinél gyorsabb és eszeveszettebb voltam. Mielőtt bárkire lecsaphattak volna odaugrottam és mindegyik szétszúrtam, vörös váladék fröccsent szanaszét de nem olyan volt mint a vér, csak valami furcsa lilás vöröses genny, ami egyszerre lassított felvételként dem égis gyorsan szállt a levegőben. Aztán valamiért egy személyi vonaton találtam magam ugyanazzal a barátnőmmel, a por nálunk volt és tudtam hogy öltem. Mindenkit kinyírtam és féltem hogy megöltem őket. Megilyedtem attól hogy vér tapadt a kezeimhez. De ő azt mondtah ogy nem gond, sőt nagyon ügyes voltam és nincs okom félni, mégis rettenetes nagy állat vagyok. Aztán valami kaller szerűség jött aki ugyanolyan voltm mint akiket megöltem.

Ez az egész olyan mátrix szerű volt. AKi látta az talán megérti ezt az érthetetlen hadobálást... :)

Ami fura de mellékes hogy tudtam hogy álmodok egy bizonyos idő után. Sokszor tudom hogy álmodok és tudom irányítani az álmaimat.

Azt hiszem egész jó hetet zártam. Senkit nem haragítottam magamra, méga tanárokat sem -no nem mintha szokásom lenne-.

Mindent be tudtam fejezni időben, irodalomból ugyan még nem került sor a Petőfi életrajz felolvasására de jövő szerdán az is meglesz és ha minden igaz akkor abból is begyűjtök egy 5-öst, ami újabb sikerélménnyel tölt majd el. A mai napom ugyan java részt punnyadós, firkálós és szomorú volt, de a délután egész jól telt, sőt több mint jól!

Eleinte nagyon levert és mérges voltam. Idegesített midnen és mindenki, de próbáltam nem másokon levezetni. Csak egyszerűen úgy éreztem hogy úgy bánnak velem mint a szeméttel, és igen, ez elég frusztráló tud lenni.

Aztán jött N. Eleinte azt hittem hogy hú de jó, egy újabb elfuserált nap, egy újabb lehetőség hogy mégjobban elszúrd a kapcsolatodat valakivel, miért is ne lehetne ez pont Ő. Mégsem így lett. Mostanában annyit imádkoztam hogy sikerüljön közelebbi kerülnöm hozzá, hogy sikerüljön összebarátkoznom vele és hogy tényleg elégrjem azt a bizonyos szintet, amikor már mind a ketten barátoknak mondhatjuk egymást. Ma sikerült egy hatalmas lépést tennem e-felé. Nem tudom hogy pontosan miben hiszek, csak azt tudom hogy valamiben igen. Talán valami olyasmiben amit midnenki másképp hív.
Már pár napja tervezgettük hogy találkozunk egy délutánra és együtt töltünk egy kis időt, és ma ez összejött, még ha a hét másik négy napján nem is.

Csütörtökre volt megdumálva, de aztán valahogy elkeveredtünk egymástól az utolsó óra után, és ő várt rám a suli előtt, én meg kerestem őt a suliban, aztán hazamentem, ő meg elment inni a barátaival. Mérges voltam rá mert úgy volt hogy akkor tényleg összeugrunk és semmi kedvem nem volt a barátaival lógni. Nem mintha bajom lenne velük, csak egyszerűen nem tudunk beszélgetni, nem illek közéjük és ezzel azt hiszem mindenki tisztában van. Így hát nem igazán érdekelt a sörözéses koccanás mert tudtam hogy úgyis csak feszengenék és nem történnte semmi azon kívül hogy másnap megkérdezi mi volt a bajom?

Hmm hol is kezdjem?

Az első hetem, hogy is mondjam,.. fárasztó volt. Minden szempontból nézve. Elfáradtam testileg-lelkileg.

Azt hiszem elég sok dolgot vállaltam, ami nem is baj ha mindent bele akarok adni. Irodalomból Petőfi életrajzát kéne kigyűjtenem, lehetőleeg részletesen de tömören. Animációból egyszerre 3 féle feladatot is kaptunk egy tanártól. amit szabadidőnkben tudunk csak csinálni, és tulajdonképen nem kapunk érte semimt az elismerésen kívül, de tapasztalatot nyújthat és talán több kapcsolattal is gazdagodhatunk, ami valljuk be, nem árt -főleg ha vinni is akarom valamire- az animáció terén. A házimat nagyjából befejeztem, még 3 képetk éne megcsinálnom hogy eldöntssem melyiket adom be. Meg kellett magamat rajzolnom egy ismert rajzfilm figurájaként. Egyelőre Diddy és a Totál dráma sziget van az első helyen.

A matek többnyire megy, elvégre elég egyszerű tantárgy, csak figyelni kell az órán. Művtöriből sokatk ell jegyzetelni és tanulni, kicsit nehezebb feladat, ahogy a történelem is, de az irodalom és nyelvtan se perc alatt meg vannak. Angolra kéne még nagyon rágyúrnom.

Ez után az egy hét után szomorúan észleltem hogy nem változott semmi. Ugyanaz van ami eddig is volt. Sehova nem tartozm. Nagyjából mindenkivel jóban vagyok, de nem tudom megismerni azokat akiket nagyon szeretnék, nem tudok azokkal lógni akikkel nagyon szeretnék, és ez elszomorít, nagyjából csak úgy vagyok, és figyelem a többieket. Tudom hogy változtatni kéne és szeretnék is de nem tudom hogy hogyan. Ez kedvtelenné tesz nagyjából minden iránt, és teljesen elmegy a kedvem az élettől, tudván hogy már nem csak otthon de a suliban sem érzem magam, és gőzöm sincsh ogy hová kéne mennem. Semmi kedvem haza jönni, de egyedül se szeretek a városban lenni mert attól csak méglehangoltabb leszek.

Szóóóval elkezdődött. Ja. Nem is olyan rossz mint amilyenre számítottam. Sőt. Azt hiszem egészen megjött a kedvem a tanuláshoz, ami így elég furán hangozhat.. :D

Először is, mivel idén fogok érettségizni nagolból, elintéztem hogy végre átkerüljek egy másik csoportba. A legjobba tettek, ami biztos rengeteg nehézséggel fog járni, de azt hiszem menni fog, és az érettségihez is így állok, egyelőre még minek izgulni. a gond az hogy ha eljön az idő akkor biztos nagyon ráparázok... :"D

Rajzból kaptam egy 5-öst. Koponyát rajzoltunk, azt hiszem egész jó lett. Idén igyekszem a legjobb formámat hozni. Mindenből folyamatosan tanulni fogok és ha beledöglök is legalább elérem a 4-est, de azt hiszem megpályázom a kitűnőt!

A lábaim úgy érzem szétesnek, nem tudom mi lesz a térdemmel, a hátam viszont azt hiszem javul, és ennek nagyon örülök.

Mára ennyi, eléggé fáradt vagyok, még át kell állnom. :)