Imádkozz hogy valóra váljon!
85.
Azt hiszem egész jó hetet zártam. Senkit nem haragítottam magamra, méga tanárokat sem -no nem mintha szokásom lenne-.
Mindent be tudtam fejezni időben, irodalomból ugyan még nem került sor a Petőfi életrajz felolvasására de jövő szerdán az is meglesz és ha minden igaz akkor abból is begyűjtök egy 5-öst, ami újabb sikerélménnyel tölt majd el. A mai napom ugyan java részt punnyadós, firkálós és szomorú volt, de a délután egész jól telt, sőt több mint jól!
Eleinte nagyon levert és mérges voltam. Idegesített midnen és mindenki, de próbáltam nem másokon levezetni. Csak egyszerűen úgy éreztem hogy úgy bánnak velem mint a szeméttel, és igen, ez elég frusztráló tud lenni.
Aztán jött N. Eleinte azt hittem hogy hú de jó, egy újabb elfuserált nap, egy újabb lehetőség hogy mégjobban elszúrd a kapcsolatodat valakivel, miért is ne lehetne ez pont Ő. Mégsem így lett. Mostanában annyit imádkoztam hogy sikerüljön közelebbi kerülnöm hozzá, hogy sikerüljön összebarátkoznom vele és hogy tényleg elégrjem azt a bizonyos szintet, amikor már mind a ketten barátoknak mondhatjuk egymást. Ma sikerült egy hatalmas lépést tennem e-felé. Nem tudom hogy pontosan miben hiszek, csak azt tudom hogy valamiben igen. Talán valami olyasmiben amit midnenki másképp hív.
Már pár napja tervezgettük hogy találkozunk egy délutánra és együtt töltünk egy kis időt, és ma ez összejött, még ha a hét másik négy napján nem is.
Csütörtökre volt megdumálva, de aztán valahogy elkeveredtünk egymástól az utolsó óra után, és ő várt rám a suli előtt, én meg kerestem őt a suliban, aztán hazamentem, ő meg elment inni a barátaival. Mérges voltam rá mert úgy volt hogy akkor tényleg összeugrunk és semmi kedvem nem volt a barátaival lógni. Nem mintha bajom lenne velük, csak egyszerűen nem tudunk beszélgetni, nem illek közéjük és ezzel azt hiszem mindenki tisztában van. Így hát nem igazán érdekelt a sörözéses koccanás mert tudtam hogy úgyis csak feszengenék és nem történnte semmi azon kívül hogy másnap megkérdezi mi volt a bajom?
Pénteken.
Már teljesen lemondtam róla de megkérdezte(kicsit félénken, mert hát tényleg nem igazán szoktak ilyet kérni az emberek..xd) hogy kihasználhat-e és hogy nincs-e kedvem lenyírni a haját? Hát, mondom de persze.. valahogy selytettem hogy arra megy ki a játék hogy az elmulasztott találkozást bepótoljuk, és ezt tényleg nagyon aranyosnak találtam tőle.Ezt később amikor már feloldódott a hangulat utazás közben szóvá is tette. Örültem neki, úgy éreztem hogy aztért valahol egy picit talán én is számítok neki ahogy ő nekem.
Az a jó N-ben hogy elég csak ránéznem ha vele vagyok és már az felvidít.
A hajnyírástól eleinte féltem, mert nem akartam leskalpolni, ezért elég bátortalanul is fogtam hozzá, de egész jó lett és vicces is volt. Közben vágta a pofákat és fotózgatott minket. Azt hiszem így utólag sajnálom hogy nem vágtam pofákat csak kínomban röhögtem mert féltem hogy lecsippentek egy-két darabot a fejbőréből...
Megbeszéltem vele az első fiúmat(vagy mit), azt is mondtam hogy túl sokat ölelgetett és hog rühelltem, aztán amikor elköszöntünk nagyon meghatódtam, azt hiszem mérhetetlenül boldog voltam ,talán olyanyira hogy ez a boldogság rendkívül aprónak és jelentéktelennek tűnt. Nem tudom hogy ez hogy lehetséges de így volt, és azt szerettem volna hogy minél nagyobb legyen és soha ne érjen véget. Úgy köszöntünk el hogy megpuszilt és szorosan átölelt(bár nem éreztem belőle sokat a fűzőm miatt), és azt mondta hogy "tudom hogy nem szeretsz ölelkezni de.." aztán itt szavatkozva közbevágtam hogy nem arról van szó csak ha valaki túl gyakran túl sokszor szóval túltúltúl az már irritáló. Így utólag idegesítő hogy ekkora befoghatatlan pofám van hogy nem vagyok képesk ivárni a mondat végét. Tudni szeretném hogy hogyan fejezte volna be..Szóval most vagyok mérhetetlenül boldog és kissé lehangolt(amit nagy részt a fáradtság is okozhat).
Azt hiszem rettenetesen szeretem őt. Nem mint fiút, hanem mint embert...
Shoe, ez a legszebb bejegyzésed.:)
Úgy örülök, hogy sikerült! Sok ember nem érti meg a szeretet lényegét. Nem arról szól az egész, h bepasizz, ne pasizz. Az, hogy emberként és nem egy újabb fiúként szereted őt, csodálatos dolog.:'))
Látom akkor a suliban sincs veszve minden, hajrá!^-^
Köszönöm!^^
igeen, azt hiszem kezdem egyre jobban érezni magam ebből a szempontból, és ez nagyon nagy haladás szerintem. Eléggé kihat a napjaimra és a teljesítésemre hogy hogy érzem magamat a környezetemben.