Daniel a bulin megerőszakolt. Nem tudott magáról, a sok alkohol teljesen elvette az eszét, és valószínűleg ha teljesen józan lett volna nem tesz ilyet. Az ágyon kalapálózva, sikongatva, sírva csak arra tudtam gondolni hogy mindjárt vége. Hogy hamarosan vége van és elmúlik minden, akkor talán már nem lesz ilyen szörnyű. Rájöttem arra hogy hiába sikongatok, hiába kiabálok segítségért nem fog eljönni. Nem lesz megmentőm. Rengeteg lányt erőszakolnak meg, ez ma már köztudott, régen is az volt és ez most sincs másképp. Csak éppenséggel mostmár én is közéjük tartoztam.
Rosszul hittem. Amikor vége lett a gyötrő kínzásnak, az óráknak tűnő perceknek, csak mégrosszabb lett. A szívem az előbb még hevesen zakatolt, mostmár alig éreztem hogy dobog. Teljesen ledermedtem. A fiú hamar elaludt miután ledőlt rólam. Örökre elaludt. Pár pillanatig még dermedten bámultam a plafont, nem gondoltam semmire, az agyam teljesen üres volt. Majd fölálltam, csak ekkor vettem észre hogy a takarón apró pöttyökben csillan meg a vér. Magamhoz kaptam, a bugyim átázott, ekkor ismét elfogott a sírás. Végignéztem a tükörben magamon, a szakadt ruhámat megigazítottam és lejjebb húztam. A szemem alatt teljesen elfolyt a smink, az arcom csupa vörös volt. Nem tudtam hogy hogy kéne éreznem magam. Őrjítően dühösnek, és vérszomjasnak, vagy rettenetesen elhagyatottnak és rémültnek.
Gőzöm sincs mi történt. Én is, és ő is vérben áztatva hevert. A különbség csak annyi volt kettőnk között hogy ő halott volt. A kulcs a földön hevert, az ágy mellett, így könnyedén kijuthattam a szobából. Remegve nyúltam a fémdarabért, majd belenyomtam a zárba és elfordítottam. Az ajtó seperc alatt kinyílt, olyan túlságosan is könnyűnek tűntek ezek a lépések az előzményeket követően.
Össze voltam törve. A bulizó tinik zajongása, a vigyorgó fejek, a zene ricsaja, akkor már mind nem tűnt olyan szórakoztatónak. Csak elhaladtam mellettük, és nem érdekelt hogy mi történik körülöttem. Érdekes módon senki sem nézet rám. Senkinek sem tűnt fel hogy a karom, és a ruhámat is belepi a vér, ami többnyire elkenődött és pecsétfoltokban tapadt hozzám. Fölmentem a házamba. Minden olyan üres. Nincsen apám, anyám, testvérem, barátaim. Elhagyatottnak éreztem magam. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy végülis megérdemelte, hiszen borzasztó amit tett. Aztán magamat hibáztattam, hogy hogy lehetek ilyen kegyetlen és undorító. Nem tudtam semmit se csinálni csak feküdtem az ágyon és sírtam egész éjszaka amíg el nem aludtam.

***

-M-mi ez?
Ismét magábakerített az az idegen érzés, mintha üresség támadná meg a tüdőmet, mintha egy fekete lyuk keletkezne és mindjárt magábaszippantana.
A szemeim előtt hirtelen jelent meg egy sárgán és egy vörösen villódzó kígyószerű szempár. Hihetetlenül közel volak hozzám, az alak arca alig lehetett tőlem pár cm-re. A szemei boldognak tűntek, és mint kiderült, a szája is mosolygott. Undorító vigyor volt ez, ami szépen kiemelte tökéletesen borotvaéles fogait. Talán csupán az elülső metszőfogai lehettek emberiek, a többi mind valamiféle marcangolásra szolgált. Nyilván hatalmasra ki tudta volna tárni a két állkapcsát, máskülönben nem is nagyon hasznosíthatta volna ezt az "értékes" adottságát. A legijesztőbb azonban nem ez volt benne. Nem vontam le hirtelen ilyen pontos következtetéseket. Féltem. Egy korombeli lány lehetett. Teljesen átlagosnak tűnő, kedves arccal. Fekete haja és kissé besüllyedt, karikás szemgödrei mégis baljós látszatot adtak számára. Összezárta ajkait, így már valamivel kedvesebbnek tűnt, de a mosolya még mindig ugyanolyan gonosz volt.
-Ki vagy te?
A válasz nagyon egyszerű és tömör volt, de számomra mégis teljességgel felfoghatatlan.
-Te.
-H-hogy én?
-Jobban mondva ez így nem teljesen igaz, csak elméletben. Valójában inkább csak a segítődnek mondanám magam.
-A segítőm?
-Így van.
Értetlenül néztem az előttem lévőre, aki hirtelen köddé vált, majd kicsit távolabb ismét feltűnt. Így kivehető volt az egész alakja a fekete szobában, ami körülvett minket. Fehér bőre és vékony, kicsi termete volt. Csukjás köpeny borította be a testét, ami alól kikandikáltak a lábai.
A hosszas hallgatást követően újra megszólalt.
-Nem egyértelmű?
Nyilván a bamba ábrázatom elárulta neki hogy 'nem'. Egyáltalán nem az.
-Az vagyok, aki egész idáig védelmezett. Te hívtál, és én megjelentem. Minden gondod eltűnt. Nincsenek zaklatók, nincs veszély. Csak magad vagy.
-M-mi? Én nem! Én nem akartam ilyet!
-De bizony hogy akartál. Máskülönben nem lennénk most itt.
-Ez nem lehet. Ez is, csak egy értelmetlen álom.
-Nem, ez ezúttal nem az. Amilyen hülyeségeket szoktál álmodni csoda lenne. Én! Öltem meg a körülötted lévőket. Én vagyok a démon, akit egy szörnyeteg formájában képzeltél el. Végül is sokat nem tévedtél, csupán a kinézetemmel kapcsolatban.
-Az, az nem lehet.
-Hányszor kellene még mondanom hogy de! Lehetséges! -Hihetetlenül arrogáns hangja egyszerre volt dühítő és félelmetes. Egyszer csak ismét eltűnt, majd ugyanaz az ércelődő hang szólalt meg a füleim mellett. Éles karmok símogatását éreztem a nyakamon. A szája nagyon közel lehetett. Ha csak az éles fogaira gondoltam, kirázott a hideg. Ledermedtem.
-Mi az? Hiszen te reszketsz. Csak nem félsz? Félsz hogy fölfallak?
A szívem hevesen kalapált. Azt hittem majd kiszakad a helyéről.
-Ne aggódj, én csupán egy élősködő vagyok. Az elmélet szerint. Egy egyszerű, démon. Nem foglak bántani, no nem mintha megakadájozhatnád. -Ahogy ezeket kimondta karmát végighúzta a vállamon és átlépett a másik oldalamra.- Nekem csak a tested kell. -Halk suttogásként jutottak fülembe a szavak, és amilyen csöndesek voltak, olyan mélyre ásták magukat. Az átható némaságban tisztán és kivehetően lehetett érteni a célt: miszerint én vagyok a bázis, ő pedig a gombatelep szerepét akarja eljátszani.- Ez csak egy egyszerű szimbiózis. Szükségem van rád, és neked is rám. Ne aggódj, ez nem egy alku, nekem nem kell a lelked miután eltávozol az élők soraiból,
-Nem, nekem nincs szükségem rád!! Ez az egész egy oltári nagy baromság!!! -Elkiabáltam magam és minden eltűnt. Ködként borítottak el a szobám falai, és a lány hangja is semmivé foszlott. Csak az utolsó mondat befejezése volt kivehető.
-elvégre... már halott vagy.