Az utolsó nyári emlékek(18+)2014.06.21. 17:14, Shoe
9.
Egy forró, nyári napon történt. Kényelmesen üldögéltünk a késő délutáni Nap fénylő sugaraiban, miközben a vízre vetődő aranyhidat bámultuk és a szívünk szép lassan megtelt boldogsággal. A hátunk mögött még sercegtek a tábortűzből maradt parázsló fadarabok. A füst kesernyés, mégis jól eső illata szállt fel az égbe, a madarak kedvesen csiripelő esti dalát hallgattuk, ami egybeolvadt a víz csobogásával. Akkor még nem sejtettük hogy mi vár aznap ránk.
Az ég beborult, szürke homály szállt alá, és minden egyszeriben olyan lehangolónak bizonyult. A jókedvünket mégsem tudta sem ez, sem a hamarjában megeredő zuhatag letörni. Bemenekültünk a házba. Nem sokára megindult a zivatar, és vagy 20 percen keresztül zúgott az erdő. Letelepedtünk az ablak elé, és néztük hogyan tombolja ki magát a haragos természet. Hallgattuk az esőcseppek szomorú énekét, a mennydörgés ideges és zavarodott őrjöngését, és figyeltük hogyan csap be a villám egyre közelebb és közelebb hozzánk. Hogyan fújja a szél a fák lombjait, mintha egy hatalmas és láthatatlan fésű vonulna végig az erdőn újra és újra.
Jégdarabog kopogtak a verandán és a házunk tetején, és egyre hangosabb mennydörgések követték egymást. Szemeim előtt egy véres háború képei villantak fel minden egyes villámcsapásnál. Akárcsak az ágyúk robaja, úgy dördült a mennyezet. Megijedtem. Életemben akkor először.Visszaemlékeztem hogy milyen volt kiskorunkban. Norma mindig hozzám bújt, arcát a mellkasomhoz nyomta és szorosan átölelt. Ilyenkor mindig betettünk valami hangulatos zenét a lejátszóba, amiből ugyan nem hallottunk sokat, de a lemez pörgése és a tudat megnyugtatott.
Újra azt a könnyed hangot hallottam megszólalni a hátam mögül. Megfordultam. Norma mosolyogva nézte meglepett arcomat. Csak akkor vettem észre hogy reszketek. Közelebb jött hozzám, nagyon közel és kezét rátette a fejemre. A mellkasába nyomtam arcomat és mélyet szippantottam jázmin illatából. A magaménak akartam tudni. A szívem hevesen vert, féltem, úgy éreztem hogy könnyedén elfújhatja a szél, messzire, a hegyeken is túlra és talán sosem látom őt viszont. Beletúrtam a hajába majd a kezemet visszacsúsztattam a nyakára. Puha bőre selyemként siklott végig az ujjaim között.
-Ne aggódj Will, nem lesz semmi baj.
Halkan csitítgatott, és úgy ringatott mint egy aprócska kisdedet. Ki akartam mondani, azt akartam hogy tudja, halkan a fülébe súgni hogy szeretem, de nem voltam rá képes.
Hangos csattanások hallatszottak az ajtón. Valaki dörömbölt. Hirtelen riadtunk föl mind a ketten az idilli pillanatunkból. Vajon ki lehet az aki ilyen tomboló viharban még az erdőben mászkál?
Norma elhúzódott tőlem, én csak csalódottan néztem utána ahogy arcáról eltűnik a melegség és a helyébe gyanú és félelem fúr helyet. Újra dörömböltek most már többet és erősebben. Leültem a székre, fejemet a kezemmel támasztottam és bámultam ki elé az ablakon. ár teljesen besötétedett. Fölkapcsoltam a kislámpát.
Hallottam ahogy kattan a zár és csikordulva nyílik az ajtó. Pár néma pillanat. Érdeklődve nézek az előszoba felé.- Norma! Ki az?
De hiába kérdezősködök nem jön válasz. Csak egy hirtelen és pár pillanatnyi rövid sikoly, ami úgy tör meg az eső monoton zaját mint az imént kinyíló faajtónk. A szívembe vájta magát, a szemeim kikerekedtek, a pulzusom hirtelen röppent az egekbe és megfagytam arra a pár másodpercre. Óvakodva álltam fel és mentem a bejárathoz ahol a lány halott, véráztatta teste tárulkozott elém. Az idő mintha csak megállt volna, földbe gyökerezett a lábam és semmit sem tudtam csinálni, teljesen ledermedtem. Az arcom eltorzult, a szemeimet marták a hirtelen kizúduló könnypatakok, éreztem hogy a fejem egyre forróbb és pirosabbá válik. Tudtam hogy valamit tennem kell, de nem tudtam se lépni se levegőhöz jutni, csak bámultam a hullát, és a lábam felé kúszó vöröslő váladékot miközben a zene émelyegve lopta be magát a fülembe. Talán 20-25 másodperc telhetett el mire a tüdőmbe friss levegő áramolhatott és az agyam oxigénhez jutott. A szám hatalmasra tárult és elordítottam magam. Hátráltam a tócsa elől ami már félig vörösre áztatta jobb lábamat. Éreztem ahogy a zoknimon keresztül beszennyezi a lábujjaimat a vér, és ragadósan tapad a bőrömhöz.
Hátam hangosat koppant ahogy nekiütköztem a falnak. Nyöszörögve fordultam jobbra hogy elmeneküljek a borzasztó látvány elől amikor a szemeim előtt megjelent egy éjsötét szempár. A férfi csupa kosz volt és ázott szagú, a kezei és a melle vértől csöpögtek, ujjai között kést szorongatott. Ismét felordítottam a félelem és a kétségbeesés belevájta magát a lelkembe, az agyam össze-vissza kattogott, nem tudtam felfogni hogy mi történik körülöttem. A férfi egyre csak közeledett, száján vérfagyasztó vigyor, éles fogai kivillantak, megnyalta felső ajkát. Balra ugrottam hogy kikerüljem de ekkor kinyújtotta karját és egy gyors mozdulattal kivágott egy húscafatot a karomból. Fölsikoltottam, a fájdalom méregként mart bele a bicepszembe. Éreztem ahogy szétfeszül a bőröm és forró patakként bugyog ki a vérem. Odakaptam és a kezemet is megvágta. Riadtan, eszeveszettül kapkodva a levegőt szaladtam arra amerre szabad utat láttam. Azonnal fegyvert kell találnom! A konyhába vettem az irányt és próbáltam nem hátra pillantani. Még mindig nem tudtam felfogni. Az előbb bukdácsoltam át a szerelmem hulláján, miközben mögöttem egy őrült, késsel a kezében, vihorászva üldöz. Sírni akartam és felébredni ebből a borzasztó rémálomból, de nem tudtam. Becsaptam magam mögött az ajtót és hátradőltem, próbáltam megtartani a betolakodó elől. Tudtam hogy nem fogom sokáig bírni. A karom még mindig elviselhetetlenül fájt, a pulzusom az egekben volt. Éreztem ahogy az adrenalin szétárad az ereimben és utat tört bennem az élni akarás tudata.
Elrugaszkodtam az ajtótól ami pár pillanat múlva kicsapódott, és a pulthoz rohantam. Elkaptam a konyhakést és magam elé tartottam várva a lecsapásra, de nem jött semmi. Mintha hirtelen üressé vált volna a lakás. Óvakodva pillantottam ki a néma nappaliba. Sehol senki. Kicsit vártam, és kiléptem. Körbenéztem a helyiségben. Minden tökéletesen egyhangú és átlagos, azt leszámítva hogy véres lábnyomok lepik be a bal oldali bejáratot. Jobbra indulok tovább, az ajtó előtt még mindig ott hever a szerencsétlen Norma. Ahogy ránézek fennakadt szemeire, riadt, üveges tekintetére elfog a düh és a hisztéria. Kilépek elé, letérdelnék mellé, átölelném, dédelgetném, babusgatnám, sírnék és rimánkodnék, imádkoznék azért hogy visszakapjam őt, hogy ismét lássam mosolygós vidám arcát, piros ajkait, élettel teli mozdulatait, ahogy hajába belekap a lágy szellő. A hátamba nyomódik egy éles, hideg tárgy. A betörő undorító, vihogó hangot hallatva szúrta vállamba a tőrt. Fájdalmasan ordítottam fel, és a sajgó ponthoz kaptam. Próbáltam kirántani a tőrt a hátamból de nem értem el, helyettem segített a bajon a támadóm. Csak annyit éreztem hogy cafatokat rángat le a sebből a fém ahogy kirándul a húsomból. A földre rogyok, imbolyogva próbálok nem eldőlni, a fájdalom megdermeszt, de nem adom fel. Még nem!
Hátrapillantok ahol a lámpa szépiás fényében élvezettel néz le rám egy éles mosoly, két szűk szempár. Idegessé válok. A fejemben szinte hallom a kacaját, Norma kétségbeesett sikolyát, az a hang,.. megőrjít. Fölugrok és rávetem magam a gyilkosra. Dulakodásba kezdünk. A sebek már közel sem fájnak annyira mint nemrég, minden elhomályosul, minden eltűnik körülöttem, nem látok mást csak az illetőt akit meg akarok ölni. A vágy viharosan tört utat a szívemben, az agyamban, a lelkemben. Mindennél jobban akartam ennek az embernek, nem, nem is embernek, ennek a mocsok rohadéknak, ennek a szörnyetegnek a halálát. Meg sem érdemli az ilyen hogy éljen!
Belül tomboltam és nem tudtam elnyomni a gyilkolni vágyás érzését. Hatalmam volt. Az adrenalin teljesen fölpumpálta a pulzusomat, az izmaim megfeszültek, a kést ledobtam a földre és kézzel rontottam neki a célpontomnak. Kicsavartam a kezéből a fegyverét, éreztem ahogy roppan a csontja, hallottam a reccsenést. Eltört a csuklója. Letepertem a földre és püfölni kezdtem. Az orrából eleredt a vér, az arca feldagadt de még küzdött. Lihegve kaptam a kés után, ám ekkor megragadta a torkomat és fogcsikorgatva szorongatta. Fuldokolni kezdtem, eltompultam de ujjaimban ott szorongattam a kést, amit gyorsan a karjába nyomtam és átszúrtam vele. Ekkor engedett a szorításból. Nyüszítve riadt föl, az állkapcsai kiakadtak, a nyála is kicsordult, a szemei kidülledtek a fájdalomtól. De ez még csak a kezdet, ahhoz képest amit kapni fog ez anyai simogatás! gondoltam és kirántottam a kést, a vér vízesésként fröccsent a padlóra és ránk, ekkor hangosabb ordítás hallatszott a hangjából. Eleinte riadtság, majd düh és méreg rajzolódott ki az arcáról, de nem érdekelt. Újra és újra lecsaptam eszeveszettül döfködtem a kést az emberbe amíg el nem dőlt. Ajkai közül fölprüszkölt pár cseppet, ami lecsordogált az arcán míg el nem érte a fülét, onnan a padlóra csöppent. Az egész testemet vörösre festette. Elvesztettem az eszem, csak szúrtam és vájtam egyre erősebben és egyre elvetemültebben, két kézzel szorongatva a nyelét, minél mélyebbre hatolva, mígnem csak egy szétvagdosott cafat nem vált belőle, mint a vágóhídon feldarabolt állatokból.
Az eső még kopogott a párkányunkon, halkan morajlott a háttérben ahogy nyüszítve eldőltem és sírva fakadtam. Nem jutottam levegőhöz, csuklani kezdtem, csak bámultam a mellettem holtan fekvő Normát, a vele eltűnt emlékeket, és a másik oldalon heverő halottat. A sebeim ismét mérhetetlenül fájtak, a torkomon még mindig éreztem a fenyegető szorítást, félrenyeltem a nyálamat, köhögni kezdtem. A taknyom, a könnyeim és a nyálam összefolytak, és vérrel keveredtek.
Bárcsak elmondtam volna neki, bárcsak kimondtam volna, -Magamat hibáztattam, mintha az hogy elmondom neki mit érzek iránta megmenthette volna.- bárcsak meg tudtam volna védeni, bár túlélte volna, bár láthatnám még a gyönyörű mosolyát,.. Bárcsak meghalnék!!!
Elállt az eső, én összekuporodva hintáztam a sötét, vörösen csillogó szobában, amit csak a kislámpa világított ki, és próbáltam elaludni. Elaludni örökre.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nos,
nagyon tetszett, tényleg elég morbid volt, nem igazán számítottam tőled ilyen novellára, no de sebaj! Megleptél:D Szerintem nem igazán volt benne szóismétlés, talán egy kettő, de nem észrevehető számomra xd Maga a történet kicsit sablonos volt, mármint olyan "így kezdődik egy horror film" jellegű, de nem baj ettől még nagyon szépen levezetted- szokás szerint- jó volt olvasni, bele tudtam képzelni magam Will szerepébe! A titokzatos gyilkosról tulajdonképpen semmit sem tudtunk meg, így egy kicsit hiány érzetem volt.
Ennyi lenne, csak így tovább!;D Még a végén író lesz belőled animáció készítő helyett..:D
hihimm, igen, nos nem olvastál tőlem még horrort pedig néha nagyon rámjön az a tipikus "na jó akkor írjunk valami vértől csöpögős könnyed sztorit!"
ondjuk ez sem volt kimondottan horror, és igazából ez meg sem fordult a fejemben amikor írtam, csak egy borzasztóan szomorú számot hallgattam és megformálódott a fejemben hogy mi lenne ha nem a szokásos nyálas történeteimet írkálnám amikből már úgy is van rengeteg hanem feldobnám némi vörössel. De amúgy igen így végig gondolva tényleg elég sablonos lett..xd
A titokzatos gyilkos. igen, ő 'titokzatos' volt.. :"D de nem arra akartam tenni a hangsúlyt, inkűbb csak arra hogy hirtelen veszítette el tök váratlanul a szerelmét, és tehetetlenné vált, nem tudott elmondani neki semmit amit fontosnak talált és megbánta. Többször is próbáltam benne hangsúlyozni azt hogy bánja hogy nem mondta el az érzéseit, stb és ááá.. na mindegy, ennyi, köszi a hozzászólást! ^^