Nem rég azon gondolkoztam hogy vajon hova rohan mellettem az élet? A tizenévesek gyakran szidják a kisebbeket, és gonosz megjegyzéseket tesznek rájuk, pedig biztos vagyok benne hogy csak hiányzik a gyerekkoruk, és valószínűleg a többség úgy gondolja hogy elpazarolta élete ezen részét. Így nem is csoda hogy a gyerekek arra vágynak hogy felnőjenek, hiszen rengeteg dolog tiltva van  számukra.

Biztos vagyok benne hogy nektek is mondták már hogy "Mit tudhatsz te erről, hiszen még csak gyerek vagy! ; Ne törődj vele! ; Ezt te még nem értheted, túl fiatal vagy hozzá!" Már hogy ne értenénk? Talán egy kicsit másképp, de ki tudja, az is lehet hogy egy 8-9 éves gyerek sokkal tisztábban látja, és értelmesebb gondolatok fordulnak meg a fejében, mint egy 16-20 éves embernek. Mert valószínűleg nem az tud élni aki folyton csak a múlton rágja a fejét, vagy arra törekszik hogy tökéletes jövőt építsen magának. Hanem az, aki csak a mának él. Ezzel most nem azt akarom mondani hogy dobd el minden törekvésedet és élj lázadó tiniként, hogy tegyél a világra, és a jövőre -nem! mert ma már arra is kell gondolni hogy mivel akarsz foglalkozni, és hogy miből fogsz megélni- , csak hogy nem feltétlenül kell úgy viselkedni másokkal, mintha totálisan értelmetlen idióták lennének. Jó persze, előfordul hogy magamban én is szidom a kisebbeket, meg hát nem nagyon vagyok valami gyerekpárti -ami azt illeti úgy gondolom hogy a gyerekek önző, kétszínű, arrogáns kis szemetek, de persze mindennek meg van a jó oldalaxd- és gyakran elég értetlenek amiről nem ők tehetnek, de ez nem azt jelenti hogy utálni kell a körülötted lévőket.
Mire eljutnak arra pontra hogy már nem kezelik őket gyerekként, rájönnek hogy ők is elpocsékolták azt az időszakot, amikor még semmi nem számított. Így megint csak ugyanott tartunk, ez egy amolyan örökös körforgás...
Én nem nagyon emlékszem a kiskoromra, igazság szerint úgy érzem mintha meg se történt volna. Hogy is mondjam, mintha mindent csak álmodtam volna. Kár hogy nem kaphatom vissza. Eldöntöttem, hogy a 16. szülinapomtól kezdve élni fogok! Nem tudom hogy hogy jutottam az "élet szar, és jó lenne már megdögleni" alapelemtől arra a pontra hogy életünk csak egy van és mi van ha nincsen olyan hogy halál utáni jövő? Mi van ha nincs menny vagy pokol, és semmilyen más világ, mi van ha csak élek 90 évet mondjuk, és utána eltűnök a Föld színéről?

Nem a haláltól félek, -és szerintem ezzel mindenki így van- hanem az eltávozásom következményeitől. Plusz az sem mindegy hogy hogyan halsz meg. Ha békésen, álmodba nyiffansz ki, vagy ha halálra kínoznak. Ugye nem ugyanaz?... :")