Mert jó rég leveleztünk egy jót, miután megírtam ezt a bejegyzést, válaszolok az e-mailedre. :) Azon gondolkoztam hogy lilára festem a hajam.

Azt hiszem dárga jó barátom, a kedvtelenség, és a visszafogott, magányos énem ismét visszatért hozzám. Nem érzem jól magam a bőrömben. Tegnap előtt voltam hintázni egyik barátnőmmel(N.), akivel nagyon jól éreztem magam, nem tudom miért, nem volt smemi extra, csak átmentem, dumáltunk, punnyadtunk, füvet nyírtunk, bezabáltam 4 féle sütit aztán elmentünk hintázni. Amikor a legmagasabbra lendültem akkor jött rám az a furcsán keserédes öröm,az a fajta, amikor rájössz hogy tök rég voltál ennyire boldog -mert abban a pillanatban tényleg boldog voltál, nem csak simán vidám- és amiről tudod hogy pár szempillantás alatt véget ér, és utána huzamosabb ideig nem tér vissza, csak egy hosszantartó lesúlytó magány követi nyomon...

Gyűlöltem és egyszerre szerettem ezt az érzést. Legszívesebben sírtam volna, de nem szoktam sírni így csak magambafolytottam ahogy minden mást és belül könnyeztem.

Ez most lehet hogy túl drámain hangzott, és nem igazán szeretek így írni magamról, azt hiszem ismét továbbléptem azon a szinten ami már nem érdekel.

Ismételten itt vagyok. Ami azt illeti elég sokminden történt, amikről azonban nem tudnék eleget írni. Nem tudom miért nem írtam, csak egyszerűen nem votl kedvem hozzá, vagy épp erőm leírni azt a sokmindent ami a fejemben forgott. Tudjátok van az az érzés amikor úgy elmondanád valakinek azt a rahedlisok f*szságot ami a fejedben kavarog de nem vagy rá képes és valamiért se kedved se életerőd nincs hozzá.

A nyaram úgy érzem hogy egyáltalán nem nyár, semmi köze a nyárhoz, mintha ez is olyan jelentéktelenné vált volna mint a karácsony. Az első hónapom el lett cseszve, szobafogságba kerültam, halle luiah! Így rengeteg mindent amit terveztem nem tudnam megcsinálni, ráadásul legszívesebben belefejeltem volna a konyhakésbe. Naphosszat hallgathattam az ordibálást, közben csicskáztattak meg minden, eltűrtem, a helyzet igazán azóta csak annyit változott hogy elmehetek itthonról bár néha még ez is kétes. Voltam pár "buliban" amiken olyanszinten nyomorékul éreztem magam. Volt évfolyamtársak, akikhez hiába próbálsz közeledni leszarnak. Pedig velük még épp jóban vagyok, vagy valami olyasmi. Azt hiszem ez a szakasz már végleg lezárult, ők egyo lyan része voltak az életemnek amire nem szívesen emlékezek vissza. Az utcán köszönünk egymásnak ha találkozunk, de ennyi. Nem kell túlbonyolítani a helyzetet. Ők egy olyan külön dimenzió amibe nem léphetek be.

Sok időt töltöttem mostanában a barátnőimmel, azokkal akiket már évek óta ismerek, és velük egész jól éreztem magam, közben egyszer elmentem N-nel inni, ami elvileg egy tök jó részeg éjszaka lett volna ha lett volna szórakozóhely ahová elmehetünk de itthon úgy tűnik nagyon nem lehet bulizni, így az utcán lófráltunk, összefutottunk 3 sráccal és velük töltöttük az éjjelt, ami egész jó volt annak ellenére hogy egy cseppet sem voltam részeg.

Összejöttem az egyik ottani sráccal, elhívott egy házibuliba amin istenien éreztem magam, és összebarátkoztam a haverjaival, akik nagyon jófejek, aztán amikor hazakísért hivatalosan is a barátnője lettem. Szóval ja, van egy "pasim".

Elég fura ezt így kijelenteni. Iagzából kicsit sajnálom hogy összejöttünk, mert hát nem is tudom, mindig úgy képzeltem hogy csak az után leszek valaki barátnője miután beleszerettem, de egyáltalán nem vagyok szerelmes, viszont sokan azt mondják hogy ez így tök természetes. Majd később idővel szeretni fogom. Igen, biztosan. Kicsit már másképp állok hozzá a dolgokhoz.

A gondinkább az hogy ő nagyon bújós én emg hozzá képest érzéketlen vagyok... :D

Sikeresen kijavítottam minden helyesírási hibát a novelláimban(elvileg). Szóval mostmár tökéetesen olvasható, és remélem értelmezhető a néhol előforduló idióta fogalmazásommal együtt.

Jelentkeztem egy versenyre, egy nagyon jó kis pályázatot indított a NOVUS.GP.HU és már be is fejeztem a történetet. Választanunk kellett egy zeneszámot, és kisorsoltak nekünk egy képet. Csak annyi votl a feladatunk hogy írjunk hozzájuk egy novellát. Szerintem nagyon jó ötlet, és egészen le is kötött. A szám amit kiválasztottam(Heavy rain) nagyon megtetszett, eléggé sikerült bele élnem magam. Egy eléggé dramatikus mű, ami felcsigázza a kedélyeket.

Részlet: "Az éjjel közepén hangos csattanás hallatszott.Lőfegyver zaja. Mindenki fölriadt rá, mindenki ijedten nézett körül. Sok-sok néma, kidüllesztett szempár a sötétben, amikről sugárzik a rémület."

Azt hiszem, hogy ismét alkottam.. xd

Félretéve a tréfát, ismét egy nagyszerűen morbid és beteges írkálmányomat olvashatjátok. komikat kérek! Kíváncsi vagyok a véleményre. Bár lehet hogy gyakori a szóismétlés, még ma átolvasom és ha nagyon ocsmány a fogalmazásom kijavítom, viszont azt hiszem hogy ezzel most magamat is eléggé megleptem. :)

Az utolsó nyár emlékei

Örömmel jelenthetem hogy ez az első blogom ami ilyen sokáig húzta!Bár ezt már korábban is megemlíthettem volna, mert szerintem 10 bejegyzés fölé eddig nem igen értem. Viszont ma zárult le az év végi kiállítás az iskolánkban és szakon azt hiszem egész jól teljesítettem. Amire a legbüszkébb vagyok az a közös feladat, amit az egész csoportunk közösen készített, bár nem sikerült befejeznünk mert túl későn kezdtünk bele és sokaknak nem is volt meg hozzá az eszközük. Azért én a magaméra büszke vagyok. ez lett idén a legjobb, még ha nem is sikerült a negyedét se megvalósítanom. Azért szerintem meg fogom csinálni a nyáron és majd jövőre felvágok vele..xd na jó nem, de meg fogom csinálni az fix! A végeredmény tuti király lesz! :)

Szóval itt is lenne

Nem hiszem hogy mostanában írkálni fogok, mert -ugye!- szobafogságon vagyok és nincs miről írnom. Folytatom a történeteket és megpróbálom befejezni az időpontra a kis reklámfilmemet. Remélhetőleg sikeresen. Eddig nagyon gagyin haladok, remélem készen lesz! Szurkoljatok mert fontos, és kéne a pénz idén nyárra! :)

Ja és itt egy részlet a munkámból is.