Szóóóval az újabb "rövidbejegyzésekavagy0életjel" (így szépen egybe) fázisomból úgymond visszatértem. Már megint. Igen.

És(persze, tudom hogy és-sel nem kezdünk mondatot de vannak bizonyos kivételek) természetesen mégnyomorékabbnak érzem magam. Sőt, tökéletesen furának, egy földönkívülinek. Úgy érzem enek az az oka hogy oda születtem ahova. Nem szeretek másokat hibáztatni és nem is akarok mert az féreghez illő dolog de szerintem ennél közrejátszik hogy folyamatosan stressz hatása alatt állok aminek igenis a családom a fő okozója. Hú hát ilyen nyíltan még nem írtam erről a témáról...

Az a gond hogy már egyszerűen nem tudok változtatni ezen. Nem tudom hogyan kéne viselkednem és egyre több hülyeséget mondok, olyat ami nem vall rám ami nem én vagyok, ugyanakkor a normálisabb dolgok helyett meg, ha arra kerülne a szó nem tudok hosszabban elbeszélgetni valakivel, vagy hozzászólni a dolgokhoz. Egy mérhetetlen idiótának érzem magam és ezáltal jobbnak látom ha inkább csendben maradok és csak szépen, figyelmesen hallgatom ahogy mellettem dumálnak a többiek.

Nemtudom miért, nem tudom mit tettem, de megint, úgy érzem megint eltávolodnak tőlem az emberek. Ha rákérdezek valamire úgy tesznek mintha nem hallották volna, hiába kérdezem többször egyszer rámnéznek, aztán folytatják a beszélgetést. Semmibe vesznek. Olyanok akikkel eddig jól elvoltam akiket kedveltem és ők is engem. Aztán hirtelen történt valami és csak keresem az okot de nem találom. Mit tettem, hol hibáztam, mondtam-e valami rosszat. De nem emlékszem.

Mostanában sokmindent elfelejtek. De tényleg mindent. Mintha szenilis lennék. Idegesítő.

Kezdek mindenkitől elhatárolódni. Újra. És újra és újra és újra!

Pár napja életemben először ordibáltam anyával. Nem is vele, nem neki szólt, csak egyszerűen jól esett kikiabálni, felvilágosítani hogy hogy érzem magam. Még ha nem váltotatott semmit a helyzeten. Tehát végül is nem veszekedtünk csak ideges voltam. Még csak nem is rá. Az egyik osztálytársam megkérdezte: "Komolyan? Hogy-hogy eddig még sosem kiabáltál az anyukáddal?"

Azt mondtam hogy azért mert nem akarom megbántani. Ha jól emlékszem ezt mondtam, vagy valami ilyesmit.

És most a nyafogás része... Igen tudom, ha eddig nem a rinyálást olvastad akkor mi következhet még ezek után? Olvass továb!..

Miért szédülök folyton ha idegessé válok?

Ez csak mostanában jött elő. Amikor kiabáltam anyával akkor jött ki minden, de próbáltam visszafojtani. Nagyon felidegesítettem magamat. A hévállomáshoz mentünk reggel negyed 7-kor és próbáltam elnyomni mindent ami bennem tolongott de egyszerűen nem ment. Gombóc volt a torkomban, ziháltam ,a sírás szélén álltam, alig kaptam levegőt. Ahogy fölszálltunk a hévre 5 percre rá hányingerem is lett az idegességtől, másfél óráig tart mire beérek a suliba, nekem általában elég 10, nagy vészhelyzet esetén 20 perc ahhoz hogy lenyugodjak. Hát most ennyi sem volt elég.

Elköszöntem anyától, bűntudatom is volt meg minden, a sulihoz értem, egy noymorék elsős rámvágta a kapuajtót, oké ezt még elviseltem. De aztán... Lehet hogy hülyeség de amúgy is nagyon föl volt bszva az agyam..

Tudni illik hogy mindig megállnak az út közepén és hiába kéred meg őket hogy húzzanak odébb nem képesek arrébb emelni a seggüket, pedig már egy ideje járnak az iskolába és szarba se vesznek senkit ilyen szempontból, nos én ilyen állapotban miután a kis köcsög rámcsapta a kaput még megkértem hogy menjen odébb, rám se hederített vagy nem hallott nem érdekelt, ott enyelgett a kis barátnőjével az út közepén, mindenesetre észrevehetett volna mivel ott voltam tőle 10 centire, de szartbele így föllöktem mindkettejüket(ilyenkor áldom a fűzőmet és remélem hogy fájt amikor beléjükmentem) csak néztek megszeppenve aztán kiröhögtek de már leszartam. Fájós térd, fájós hát, idegesség, alig kapok levegőt, az egész fejem vörös, hányinegerem van, a lift foglalt mert a tanárok persze leszarnak akármilyen bajod van. Újra fölment benne ma pumpa. "Oké, akkor fölmászok 3 emeletet a kicseszett fűzőmmel zihálva, nem számít, dögöljön meg mindenki!"

Az első kétangol órán még undorítóan éreztem magamat, meg is látszott, borzasztóan teljesítettem angolból. Még a kielytésem is röhejes volt.

Ezen a napon kikészítettem magamat, mindez egy elcseszett hétvége egyelten elcseszett pillanatából kifolyólag.

Keddre lebetegedtem. Éjfél körül kezdhettem belázasodni a fejem is nagyon fájt, nem baj gondoltam megvárom anyát amíg fölkel. Reggel kettőig vártam ,az időérzékbe teljesen felfordult, vagy 5x megnéztem a telefonomat abban reménykedve hogy már elmult fél hat. Aztán kimentem szóltam, jó 38.2-es lázam volt. Azon a napon nem ment lejjebb csak följebb. Egész nap pocsékul voltam, anya elment dolgozni, én itthon maradtam, reggel 9-re már 39-es lázam volt, bevettam addigra vagy 3 lázcsillapítót, nem hatottak, vizestörülközős porogatás, langyos vízben fürödtem, úgy éreztem szarráfagyok, közben rohadtul ideges voltam mert egyedül ilyenkor rohadtul nem vagyok képes megcsinálni semmit, főleg hogy fölállni alig tudtam nemhogy kicsavarni a viztől csöpögő törülküzőt. Természetesen édesapám szart rám, sőt még ki is volt akadva hogy hogy merészelek beteg lenni. Amikor anya hazajött 39.6-os láz, nem tudtul evinni egészen este 11-ig, pedig folyamatosan fizes törülközővel bebugyolálva feküdtem. Apa szószerint kiakadt és ordibálni kezdett hogy mi az hogy velem többet foglalkozik anya mint vele. Azt hiszem ez egy egészséges családi viszony... : )

Szóval most még itt tartok. Betegen, bár már láz nélkül. Hétfőig itthon kell maradnom, hurrá!

Valami torokgyulladás szerűségem lehetett, fájt mindenem, a hátam, fejem, térdem, torkom, még a fülem is..xd a szemeim. Levegőt venni még egy kicsit nehéz és még mindig folyamatosan szédülök de nyelni már könnyebb, az orrom még be van dugulva de az majd elmúlik.. Ha egyedül lennék itthon napközben azt hiszem némileg könnyebb lenne.