Tegnap(csütörtökön) valamiért elfogott a félelem. Teljesen rosszul voltam, fizikailagé s lelkileg is, de most beszélek először a lelki rosszul létről. Nem a szokásos világfájdalmamról fogok írni.

Az egyik barátnőmmel voltam valami sportcsarnokban mert meg kellett beszélnie valamit az edzőjével, így elkisértem és egyótt lógtunk, brungáztunk. Közben rendesen rámtört a... hát, az élettől való félelem. Próbáltam elhessegetni a gondolatokat, és ez most elég idiótán is hangzik, de nem ment. Nem mutattam meg smemi, de rettenetesen éreztem magam. Hirtelen úgy éreztem hogy bármi megtörténhet. Azért rimánkodtam magamban hog el ne csapjon minket egy kocsi, közen majdnem nekimentem hazafelé egy fekete autónak mert egy balf*sz vagyok. Nem bajj!

No mindegy. Aztán a nap hátralévő részében végig rajtam volt a pánik, ami egyrei nkább kiterjeszkedett, mígnem addig amíg elindultunk haza. Háromnegyed 8-kor kezdtünk el készülődni hogy 8-ra otthon legyek és már rég sötét volt, elkísért a kutyájával hogy ne egyeüdl keljen a  nyomorék városunk nyomorék kis utcáin mászkálnom a sötétben! Ami általában nem nagyon zavarm ertj öttem már haza fél 1-kor és meglepő módon nem lett skülönösebb bajom azon kívül hogy leszólítgattak vagy 5-en az útbaeső kocsmánál. Mindegy is, most nem ez a lényeg. Féltem. Attól féltem hogy egyszer csak, nem is tudom valaki betámad minket ami ilyenkor általános félelem főleg ha kivilágítatlan terepen mész a susnyás mellett de, ez valahogy olyan más volt.Nem sűrűn ilyedek meg de ez most ezen ritka pillanatok egyike volt. És indokolatlan. Még otthon is halálfélelemben voltam, sokáig ledermedt a lelkem.

Nagy eséllyel ez lehetett az oka első tömeggyilkos álmomnak is. Többször is előfordult már hogy öletem álmomban, de akkor csak olyanokat akik a szeretteimet bántották, vagy engem próbáltak kinyírni, és védekezésképpen véletlenül kinyiffantottam őket.

Ez azonban más volt. Vagy is valamiylen szinten nem, mert ez is védekezésképpen funkcionált hogy ne gyilkoljanak le, de az álmomban teljesen elszállt az agyam, és mint amikor a filmekben valaki eszeveszettük ordibálja döfködi a minibicskát a már rég halott illetőbe, na én is pont ilyen voltam, csak gyorsabb és több áldozattal végeztem mint egy nyomorult.

Az egész valahogy úgyi ndult hogy valami drogdílerhez mentünk el valakivel, akit elvileg már nagoyn régóta ismertem és drogos voltam. Ami nem értem honnan jött mert soha életemben még egy vicces cigit sem szívtam el és nem is nagyon érdekel a téma, de a tudatalattim éjszakai üzemmódba kapcsolt ahol mint kiderült egy teljesen más világban élek.

Többen is voltunk, olyan ovlt mint valami gyülekezet, vagyi nkább mint egy baráti összejövetel, viszont az árus, vagy minek hívják ilyesztően és mindenttudón mosolygott, és beszámolt nekünk arról hogy meg akarják ölni és hogy mostmár minket is, ami meglepő módon egész idáig nem zavarta az embereket, sőt mintha tudtuk volna az egészet csak valami felvilágosításra jöttünk volna. Odaadta a port és mindenkinek a kezébe noymott valami derékszögű vonalzó szerűséget amit erősen megmarkoltam mikor dörömböltek az ajtón, és hirtelen ebből a vonalzóból egy konyhai kés lett, amolyan minibicska szerű de mégsem az.. na midnegy. Azth iszem egyik osztálytársam, P. vagy H. ragadta ki a kezemből hogy ne úgy fogjam mert azt hiszik majd hogy bántani akarom őekté s fenyegetésnek fogják venni. Ezek a valamikor amikor berontottak az ajtón eleinte valami fural ények votlak, elfolytak és nem tuodm leírni hogy hogy néztek ki csak nem emberek és ennyi. Aztán mégis emberekké változtak és a kezükben nekik is vonalzó volt viszont ők erőteljesen szorongatták. Erre csak annyit mondtam a barátnőmnek hogy hát nagyon úgy tűnik hogy ők is bántani akarnak minket. Kikaptam a kezéből a kést mindneki közeledett felénk. Egy üres térben küzdöttünk de mindenkinél gyorsabb és eszeveszettebb voltam. Mielőtt bárkire lecsaphattak volna odaugrottam és mindegyik szétszúrtam, vörös váladék fröccsent szanaszét de nem olyan volt mint a vér, csak valami furcsa lilás vöröses genny, ami egyszerre lassított felvételként dem égis gyorsan szállt a levegőben. Aztán valamiért egy személyi vonaton találtam magam ugyanazzal a barátnőmmel, a por nálunk volt és tudtam hogy öltem. Mindenkit kinyírtam és féltem hogy megöltem őket. Megilyedtem attól hogy vér tapadt a kezeimhez. De ő azt mondtah ogy nem gond, sőt nagyon ügyes voltam és nincs okom félni, mégis rettenetes nagy állat vagyok. Aztán valami kaller szerűség jött aki ugyanolyan voltm mint akiket megöltem.

Ez az egész olyan mátrix szerű volt. AKi látta az talán megérti ezt az érthetetlen hadobálást... :)

Ami fura de mellékes hogy tudtam hogy álmodok egy bizonyos idő után. Sokszor tudom hogy álmodok és tudom irányítani az álmaimat.

Az álmom nem tudom hogyan folytatódott, azt hiszem a kaller is ugyanolyan volt mint az előzőek és aztán még többen jöttek és őket is kinyírtam.

Amúgy a héten azért éreztem magam rosszul fizikailag, mert nem tudtam enni. Mindentől hányingerem lett de mégis éhes voltam. Szóval egész álló nap borzasztó pocsékul éreztem magam, és amikor elmentünk biciklizni leeshetett a cukrom is, mert utána még másfél órán keresztül szédelegtem, és egyszer azt hittem hogy el is fogok ájulni amikor még a széken is úgy éreztem hogy dülöngélek és nem fogok tudni fölkelni.

Nos ennyi lenne, csak gondotlam hogy ez nem igazán illik bele az előző bejegyzésbe.