Ismételten itt vagyok. Ami azt illeti elég sokminden történt, amikről azonban nem tudnék eleget írni. Nem tudom miért nem írtam, csak egyszerűen nem votl kedvem hozzá, vagy épp erőm leírni azt a sokmindent ami a fejemben forgott. Tudjátok van az az érzés amikor úgy elmondanád valakinek azt a rahedlisok f*szságot ami a fejedben kavarog de nem vagy rá képes és valamiért se kedved se életerőd nincs hozzá.

A nyaram úgy érzem hogy egyáltalán nem nyár, semmi köze a nyárhoz, mintha ez is olyan jelentéktelenné vált volna mint a karácsony. Az első hónapom el lett cseszve, szobafogságba kerültam, halle luiah! Így rengeteg mindent amit terveztem nem tudnam megcsinálni, ráadásul legszívesebben belefejeltem volna a konyhakésbe. Naphosszat hallgathattam az ordibálást, közben csicskáztattak meg minden, eltűrtem, a helyzet igazán azóta csak annyit változott hogy elmehetek itthonról bár néha még ez is kétes. Voltam pár "buliban" amiken olyanszinten nyomorékul éreztem magam. Volt évfolyamtársak, akikhez hiába próbálsz közeledni leszarnak. Pedig velük még épp jóban vagyok, vagy valami olyasmi. Azt hiszem ez a szakasz már végleg lezárult, ők egyo lyan része voltak az életemnek amire nem szívesen emlékezek vissza. Az utcán köszönünk egymásnak ha találkozunk, de ennyi. Nem kell túlbonyolítani a helyzetet. Ők egy olyan külön dimenzió amibe nem léphetek be.

Sok időt töltöttem mostanában a barátnőimmel, azokkal akiket már évek óta ismerek, és velük egész jól éreztem magam, közben egyszer elmentem N-nel inni, ami elvileg egy tök jó részeg éjszaka lett volna ha lett volna szórakozóhely ahová elmehetünk de itthon úgy tűnik nagyon nem lehet bulizni, így az utcán lófráltunk, összefutottunk 3 sráccal és velük töltöttük az éjjelt, ami egész jó volt annak ellenére hogy egy cseppet sem voltam részeg.

Összejöttem az egyik ottani sráccal, elhívott egy házibuliba amin istenien éreztem magam, és összebarátkoztam a haverjaival, akik nagyon jófejek, aztán amikor hazakísért hivatalosan is a barátnője lettem. Szóval ja, van egy "pasim".

Elég fura ezt így kijelenteni. Iagzából kicsit sajnálom hogy összejöttünk, mert hát nem is tudom, mindig úgy képzeltem hogy csak az után leszek valaki barátnője miután beleszerettem, de egyáltalán nem vagyok szerelmes, viszont sokan azt mondják hogy ez így tök természetes. Majd később idővel szeretni fogom. Igen, biztosan. Kicsit már másképp állok hozzá a dolgokhoz.

A gondinkább az hogy ő nagyon bújós én emg hozzá képest érzéketlen vagyok... :D

Azt hiszem kinőttem már az ilyen gyerekes tündérmesékből. Néha talán túlzottan felnőttként fiselkedem. Egyáltalán nem kiabálok, soha, eddigi életem folyamán egyetlen egyszer akadtam ki, az is 3 éve történt. Nem látom értelmét annak hogy megbántsak másokat, mert utána úgy is csak bűntudatom lenne ők meg haragudnának rám, másszóval biztos én járnék rosszabbul, ezért akármilyen ingerült, ideges is vagyok, teljesen higgadtan viselkedem, legföljebb megkérem a többieket hogy most ne szóljanak hozzám és ennyi. Az ismerőseim azt mondják hogy ilyenkor nagyon ilyesztő vagyok. Bár inkább letörtnek és tehetetlennek érzem magam. Ez olyan mint az ilyen depressziós novelláim, írásaim, amikor csak sétálsz, szép lassan ráérősen, bámulod az eget, a világot ami körbe vesz, és olyan vagy mint egy lassított felvétel. A fejed teljesen üres, egyszerűen semire nem tudsz gondolni, csak letört vagy, és idővel már arra sem emlékszel hogy miért. Így szokott átmenni az idegesség nálam szomorúsággá. Kicsit érdekes.

Na mindegy. Témaváltásképp, kifestjük az egész házat. Ma fejeztük be a tapéta leszedését, már egy helyiség ki lett festve, most viszont az én szobám és a konyha egy része is, már csak a zöld falak hiányoznak, aztán lesz egy galériám is a pénzből amit a munkámért kapok, szóval nagyon király lesz azt hiszem akkor igazán boldog leszek.

14-én ha minden igaz találkozom H-val, és L-lel, akit már 3 éve nem láttam. Isstenem, de jó lesz. A zebegényi barátaimmal teljesen elidegenültünk egymástól pedig annyira jóban voltunk, annyit hülyéskedtünk velük igazán jól éreztem magam, örültem a fejemnek amikor átmentem hozzájuk, de ez a 3 év teljesen elszakított minket egymástól, most viszonti smét találkozom egyikükkel. :) Már nagyon várom.