21:18 van és itt görnyedek a gép előtt, nem mellesleg fűző nélkül már jópár órája. Rajzoltam, amit szokásomhoz híven nem fejeztem be, és gondoltam hogy nekifogok valami újnak, de el sek ezdtem, és már nem is nagon lenne értelme mivel tanulni kéne, amihez szintén nincs sok lelkesedésem. Talán holnapra halasztom. Igaz hogy holnap lehet utóljára javítani, és megkéne tanulni 5 olyan anyagrészt amiről gőzöm sincs, de valahogy ez ma már annyira lehetetlen küldetésnek tűnik a számomra. Azt hiszem az idei évem eléggé punyadós, kedvtelen és érdektelen volt, hogy szinte semmti nem csináltam. Vagyi s hát, végülis ezt nem mondanám, mertaz első félév durva volt, és először mentem el az egyik osztálytársammal bulizni, lerészegedtem, jól éreztem magam aztán gyötrelmesen, több mindnekinek tetszem mint így utólag kiderült, amikből ettől függetlenül nem lesz semmi, kipletykáltak, közben valaki majdnem öngyilkos lett, megkaptam életem első matek 1-esét, amit nem értek hogy hogy sikerült összehoznom, talán anyával idén veszekedtem a legtöbbet, vagy is hát ez nem is olyan veszekedés szerű, csak egyszerűen fölidegesítem magam rajta, és akkor elcsesződik az egész napom hetem meg minden, apám idén tök nyugodt volt, talán azért mert kurvára nem látjuk egymást kb. egész nap, a bátyámmal alig beszéltem, közben rámhajtott az egyik rokonom, elutasítottam egy részeg siralmas helyzetű fazont, rengetegszer jártam haza éjfél után, voltam pár kiállításon, újabban nem sikerül lerészegednem, kaptam egy munkát amivel semmit sem tudok haladni, és úgy érzem hogy egyre inkább eltaszítom magamtól belül az embereket. Nem érdekelnek, nem tudok rájuk kíváncsi lenni, se fiúra, se lányra, se barátra se senkire, és ez felidegesít mert tudom hogy hiányzik minen és mindenki, és hogy élni szeretnik, bulizni, rengeteg őrültséget csinálni és kiélni a fiatalságomat addig amíg még lehet.

Miért van az hogy a külvilág felé a folyton vidám, mosolygós arcomat mutatom, közben meg belül tök unott, ideges vagyok. Észrevettem hogy már szinte reflexből nevetek és mondom a poénokat, még akkor is ha nem gondolom viccesnek a szituációt. Hogy mindig mindenre mosolygok, pedig belül teljesen máshol jár az agyam.

Ma döntöttem úgy hogy leszarom az egészet, és nem foglalkozok a folyamatos vigyorgással, amikor anya lecseszett a telefonban hogy mostanában folyton csak lógok össze-vissza, nem csinálok semmit, későn érek haza, stb kissé felidegesítettem magam, mert elvégre ez már csak az utolsó két hét, és mindjárt itt a nyár, és a tegnapot leszámítva nem értem haza 8-ál később, stb, stb... na jó nem kéne ezeken kiakadnom, de ez több ennél, amikor a fejedhez vágják az összes hibádat, mikor te csak némi jószándékkal hívtad föl az illetőt, az kissé tud idegesíteni.... a lényeg az hogy innentől olyan unott és nyomorék fejjel mászkáltam a városban hogy F. folyton azt hitte hogy szomorú vagyok vagy mit tudom én, mindig meg kérdezte hogy mi a baj, meg hogy szóljak nyugotdan ha el akarok menni, meg minden, amin csak röhögtem, na mindegy,...

Azt hiszem van némi identitás zavarom... Ami valószínűleg az általános iskoolában fejlúdhetett ki, még amikor nagyon kicsi voltam. Jézus isten, most nem akarom sajnáltatni magam, de kb. a "Hogyan tegyük tönkre valaki életét 10 lépésben?" szitáció rajzolódik ki előttem. Na mindegy, mára ennyi volt, gyorsan elhadartam az eddigieket, jópár dolgot kihagyva dehát lényegtelen.. :) szép álmokat!