"Hallom a fogaskerekek kattogását, amik egyre lassabban és nehezebben fordulnak át az egyik fogacskájukról a másikra, míg nem nyikorogva leállnak. Egy bozontos hajtömeg szorult be a sok kerék közé, ami nem ereszti őket továbbhaladni."

A tudat hogy nem vagy képes feladni kissé nyomasztó. Nem, inkább idegesítő. Idegesítően szánalmas és lehetetlen. Mindig van egy kis remény foszlány ami arra sarkall hogy még ne add fel, még tarts ki egy kicsit, és ha netalán tán elhatároznád magad fél órával később úgy is jön egy másik, ami a képedbe dörgöli magát.

Nem vagyok szerelmes. sosem voltam az. Hú, ezt így leírni elég... fura. Ez idiótán hangzott. Szívás hogy mit sem tudhatok a szerelemről. Jah, 16 éves vagyok(lassan 17), sokak szerint várhatok még vannak akik csodálkoznak, két oldalú ez az egész. Mint a kövér/sovány szindróma. Vagy mi.

Csak tetszik. Nem. Azzal én is tisztában vagyok hogy többről van szó. Viszont azt is tudom hogy nem mondhatom azt hogy szeretem, mert nem, mert rohadtul nem ismerem annyira hogy ez szóba jöjjön, és nem történt semmi olyan ami ezt az érzést indokolná. Csak többet érzek vele kapcsolatban mint barátság. Mi ez a szarság? Ciki ez az egész. Sőt, elég gázos! Rettenetesen béna vagyok. Egy szerencsétlen idióta.

Csak egyszerűen rossz érzés hogy nem tekint többnek egy hugicánál. Amikor megborzolta a hajamat egyszerre voltam boldog és letört. Miért van ez? Áh ezt is csak túlfilózom. A nyáron teljesen elfelejtettem hogy így van. Úgy gondoltam hogy áh csak egy gyerekes hülyeség volt. De nem, nem mondhatnám hogy amikor újra láttam akkor rögtön elsöpört minden ilyen gondolatot mivel rohadtul nem így történt. Ugyanígy éreztem és azt kérdeztem magamtól 'miért nem érzem már azt a fura nyomást itt?'

Egy darabig örültem neki, de aztán hiányolni kezdtem. És most hogy megint itt van gyűlölöm hogy így érzek. Gyűlölöm ezt az egészet. De hát ez van. Magammal sem vagyok kibékülve de mit nyafogok itt mikor a tinédzserek legalább 80 %-ának -ha nem több- kisebbségi komplekszusa van, és bajok vannak az önbecsülésével. Ez ma már természetes. Te is biztos gyakran kérdezgeted magadtól hogy miért pont én? Vagy miért nem én? De biztos többször is megesett a fejedben az a gondolat hogy bárcsak!

Az életben rengeteg körforgás van, hiszen az maga is egy hatalmas fogaskerék. Te szeretsz valakit, aki valaki mást szeret. Téged is biztosan szeret valai(vagy tetszel neki), és te azon gondolkozol hogy miért pont ő, miért neki tetszel, amikor ott van az aki neked jön be. Arra sosem gondoltál hogy talán ő is ezt gondolja rólad. Vagy hogy egy szemét dög vagy aki csak a saját javaira akar szolgálni, és hogy leszarod mások érzéseit, míg azok gyötrődnek miattad?

Ez nem csak rád igaz hanem rám is. Valószínüleg mindenkire...

A szerelem egy a ritka, és rendkívül fertőző betegségek közé sorolható vírus. Milyen kár hogy ez a vírus nem fertőz meg mindenkit. Bizony van aki túontúl egészséges marad... :)

Jah, amúgy sikeresen megfáztam, vagy náthás lettem nem tudom, szóval most csütörtökig itthon punnyadok. Mondhatni nagyon nagy örömömre szolgál hogy a folyton kiabáló apám közelében lehetek, aki még azért is lecsesz emrt levegőt veszek. Na jó asszem túloztam egy kicsikét, szóval ez van, van ez így. Közben lehetőségem nyílt azon dolgozni hogy a lehető leginkább a fejembe verjem az ábrázoló geometriát, mivel egy nyomorúságos feladatot sem tudnék megoldani a jelenlegi helyzet fennállása szerint. Hát igen, kezdem egyre jobban "megkedvelni" a tanárunkat. Már több mint hét órája azt hallgatjuk hogy mennyire sietnünk kéne és dolgoznunk, és hogy mindent bele. Előző órán már csaknem kicsöngettek mikor megkérdeztük hogy nem kéne kiosztani a feladat lapokat -amiket az óra elejétől kezdve a kezében szorongatott- aztán beszélt róla újabb 6 percet hogy ó milyen remek hogy siekrült elérnie hogy türelmetlenek legyünk és hogy akkor kiosztja a feladatokat. 6 telejs percen keresztül hallgathattuk az újabb hülyeségeit, miközben az egész Érettségiő csoport ott gúvadt rá kidülledt szemekkel, és a papírokat nézte amik még mindig nem voltak előttünk.

Aztán persze hogy az utolsó 5 percben kiosztotta amikor meg kicsöngettek azon háborgott hogy ez egy 45 perces feladat hogy nem vagyunk képesek megoldani. Nem is tudom. Esetleg mert nem tanultuk? Vagy mert a 45 percből 40-et végigmakogott a helyett hogy arról beszélt volna hogyan kell megoldani azt a nyűves feladatot. Néha kikészülök az ilyen emberektől. Felettébb élvezetes volt ezt úgy végighallgatni -hozzáteszem értelmes és türelmes fejet fágva- hogy közben úgy éreztem mindjárt szétdurran a fejem, főleg hogy nem rég másztam fel a harmadikra. Bocs... most ilyen nyafogós hangulatomban vagyok. Ha valakit untat lapozzon túl ezen a bejegyzésen.

Mindent összevetve Remekül éreztem magam, és érdekes, mert amikor reggal háromnegyed hétkor a héven álltam és az előttem álló ribi a képembedörgölte a hatalmas fejét(úgy hogy előtte ott volt még fél méter szabad hely, ahol senki sem állt) azt hittem hogy az lesz a nap fénypontja. Persze hogy is várhattam ezt, végül is ebből is lett egy vicces sztori amikor elmeséltem bent a suliban hogy azon gondolkoztam mind e-közben hogy vajon ha telibe okádom az agyonvasalt kiszőkített tincseit leesik-e neki a helyzet hogy belemászott a számba... :")

Ma nem írok kihívás napi feladatot, elégeggyetek meg ennyivel! :)