Az a fura hogy minden fura. A felhők, a levegő, a madarak a fák. Minden. Éreztétek már úgy, hogy valami nagyon nincs rendjén az életetekben de nem tudjátok hogy mi az?

Éreztétek már valaha úgy magatokat hogy valami nagyonfurcsa az életemben? Hogy ti vagytok a furcsák. Nem biztos hogy ez rossz, de nem feltétlenül jó.

Hogy csak egyszerűen nem illetek a képbe. Voltatok már olyan helyzetben hogy mi van akkor ha csak te gondolkozol így, ha folyton csak a te agyad jár, és a körülötted lévő emberek egyáltalán nem valósak, hogy ez az egész csak egy álomvilág. Vagy éppen fordítva hogy ti nem vagytok igaziak. Mi van ha te csak egy szellem vagy, akit senki sem vesz észre. Aki mellett elhaladnak az emberek. akit nem érdekel senki. De ha belegondolsz akkor egészen ilyesztő, hogy minden egyes embernek meg vannak a saját gondolatfoszlányai. Én szoktam néha azon gondolkozni hogy vajon lehet- hallani ezeket? Hogy van-e olyan erő ami minden egyes gondolatot hall, tisztán ért -és most nem Super man-re gondolok- és az egész Földkerekségen tudja hogy mi jár az emberek fejében. Most lehet hogy totál idiótának néztek ahogyan ezeket a sorokat olvassátok. De serintem nincs kizárva.

Én gyakran érzem úgy hogy valami nincsen rendben velem. Most nem azt mondom hogy egyéniség vagyok és fuck the system megm indenki bekaphatja! Az a gond hogy néha túlságosan is úgy érzem hogy átlagos vagyok. Néha jó lenne kicsit másnak lenni. Nem beleolvadni a tömegbe. Kicsit megőrülni. Bár meglehet hogy én valójába tényleg őrült vagyok. Szeretném ha olyan lány lennék aki után megfordulnak az emberek, akit ha csak pár pillanatra is de megnéznek, aki kitűnik a tömegből. Persze néha meg jó beleolvadni az emberiségbe és láthatatlanná válni. Az ilyen kis apróságok néha tőlságosan is eluralkodnak rajtam. Van ami sokszor nő hatalmassá, és nem tudom kiverni a fejemből. Olyan sokan élnek a Földön. Én mégsem tudom elképzelni. Persze tisztában vagyok vele mert tanultunk történelmet meg földrajzot, az irodalomhoz is sok köze van ennek, de... Én csak azt a részét érzékelem ami körülöttem zajlik. Akik mellett nap mint nap elmegyek. És ha jobban belegondolok sokan vannak akiket nem érdekel hogy elhalad mellettük az élet. Talán nem is filóztak még ezen. Éltem idáig ennyi és ennyi évet. Nemtörtént különösebben sokminden. Sőt elég kevés érdekes dolog történt velem. És most hogyan tovább? Éljem így az unalmas életemet egészen halálomig? Felnőni, munkát találni, megházasodni, gyereket neveleni. ezek mindd természetes dolgok. De ahogyan elérem azt a kort amire ezeket teljesítenem kéne, egyre bonyolultabbnak tűnik ez az egész. Szeretném ha sosem nőnék fel. Ha mindig gyerek maradnék, én nem szeretnék öregen, az ágyamban elhúnyni a párommal együtt vagy ami mégrosszabb magányosan. Számomra ez a két jövő várhat? Persze ki tudja még mit rejteget a jövő. Sokszor gondolkoztam azon hogy vajon ha fiatalon halnék meg, akkor örökké ilyen maradnék? Persze ki szeretném próbálni hogy milyen leszek 20 évesnek, vagy egy felnőtt, 1-2 gyerkes anyának, törtető dolgozónőnek, stb stb... Kíváncsi vagoyk milyen leszek ídősnek, vajon kedves vagy zsémbes, esetleg elhagyatott, magányos, hogy hogy fogok kinézni. De valahogyan olyan szomorúnak tűnik ez az egész. Vagy csak én fogom fel így? A gondolat hogy 16 éves vagyok és még aligha voltam szerelmes kissé lehangol. Nemrég mondta pár barátom hogy tök furcsa hogy nekem még nem volt barátom. Kérdeztem hogy miért, csak anynit mondtak "hát csak olyan furcsa". Talán ennyire le vayok maradva?.. No nem mintha ez lenne a legnagyobb fájdalom az életben, de a hiány érzése tényleg meglehetősen furcsa...